március 2017

Pannonhalma

„Utolsó gyónásom óta ezeket a vétkeket követtem el:”

  • Készültem/tünk a teammel az Álomlátó kurzusra. Mindig úgy készülünk, hogy lesz, de most a jelentkezők száma tényleg nagyon messze áll a határtól, hogy megtartsuk. Talán rossz az időpont?
  • Egy csomó bannert, hirdetést csináltunk Obóval, hogy a tavaszi kurzusok meg legyenek hirdetve és kimehessen egy tavaszi meghívó.
  • A Bandifi anyagaival foglalkoztam. Évától kaptam nagy segítséget hozzá.
  • Minden kiszolgálót és gépet frissítettem, ami már aktuális volt és várakozott.
  • És Pannohalmán voltunk Titusz atyánál 2 napot, hogy előkészítsük a nyári szemináriumot.

És meghalt Ferenczi Évánk váratlanul a héten. A váratlansága lesújtott, de a példaadása táplál. Vele együtt fogunk feltámadni az örök életre.

  • Jóbel

OpenLP akkordokkal

Biztos tudjátok, hogy az OpenLP-ben egy ideje már készül az akkordok támogatása. A funkció lényege, hogy a szövegbe be lehessen írni az akkordokat vagy be lehessen importálni és a színpadi nézetben látni lehessen azokat, sőt nyomtatni is lehessen szöveges akkordmenetet.

Mire jó ez? Pl. arra, hogy a zenekarnak is „vetíteni” lehessen az akkordos szöveget: (gyakorlatilag korlátlan számú) telefonra, tabletre, vagy akár projektorral összekötött PC-re. Ja és lehet transzponálni is: pl. én Fisz-be játszom, a másik zenész pedig 1. kápóval E-be, neki: E-ben mutatja, nekem meg Fisz-ben.

Énekfüzet fejlemények

A következő Énekfüzetet már egy teljesen új módszerrel kell majd csinálnunk, mivel az eddigi módszerrel már átléptük a korlátait. Az új módszer lényege az lesz, hogy OpenLyrics formátumban lesznek a dalok megírva és abból generálunk PDF-et, webes megjelenést, azt importáljuk az OpenLP-be. A dolog lényege, hogy egyszer készítjük el a dalt, egy helyen gondozzuk azt és mindent abból generálunk.

De még nincsenek meg az eszközök hozzá és az  OpenLyrics-et is fejleszteni kell, hogy elfogadható minőséget hozzon. Tehát ezen dolgozunk. Az eredeti csapat mellett, hogy még néhány csatlakozót várok a projektbe. Én magam pedig dolgozom a Proof of concept kódon ebben a tárolóban:

Pepe 2017 stáb

Szombaton megalakítottuk a stábot a nyári szemináriumra. Budapesten találkoztunk a Missio Cristi idoájában (nálunk a Lelkes team volt), kv. 20-25-en jöttünk össze. Obo az időkereteket, Kati a helyszínt mutatta be, én pedig a stáb felépítését, a 13 csapat feladatait. Ezt készítettem pénteken. A cél, hogy a következő egy hónapban tejesen felálljon a stáb és mindenki elkezdjen gondolkodni és készülni a feladatára.

Csabival és Balázzsal jót beszélgettünk hazafelé az úton. Én nagyot aludtam a hétvégén, családdal voltam. Most jöhet az újabb hét.

Lelkes vagyok. Nagyon jól esett látni a testvéreket, akikkel együtt fogjuk csinálni a szemináriumot.

  • Jóbel

HTTPS

Hétfőn Katival imádkoztunk. Obo új autót hajkurászott és úgy tűnik talált is. Örülünk, hogy le tudják cserélni a régi 24 éves autót. Várt rám egy csomó levél, kis ügy a nyári szemináriummal kapcsolatban, megírtam egy csomó GYIK-et. Végre megérkeztek az első külföldi jelentkezések (lengyelek, németek), és az olaszok elkezdtek kérdezni. Egész ügyesen kommunikálnak angolul :-), nekik igyekeztem válaszolni. Kiküldtem a tavaszi hírlevél maradékát, ami hálózati hiba miatt eredetileg nem ment el. Hanganyagot állítottam össze a hétvégi tanítóknak. És még néhány apróságot.

  • Jóbel

Elmaradt

Az Álomlátó elmaradt. Nehéz döntés volt, de el kellett ismerni, hogy nem tudjuk ilyen rövid idő alatt, ilyen terhelt időben átírni a kurzus pedagógiáját 20-25 emberre és kevés fiúra. Ritkán kapitulálok, de most el kellet ismernem, hogy nincs realitása.

Élmény volt útnak indítani Hódmezővásárhelyre a csapatot. Robi felnőtt, a csapat is. Ennek nagyon örülök.

A szemináriummal kapcsolatban: Létrehoztam a stáb-listát, kiment egy csomó infó, a jelentkezőkkel törődtem, kommunikációt intéztem. Jó, hogy Pepe is beszállt a hirdetésbe, de most nem tudom utolérni magam.

Pünkösdkor Rómában találkozunk Pepével, az utazást intéztük Oboval: repjegy megvan, foglalás megvan, szállás is, már csak a többieknek kell szállás.

Attilával befejeztük a fájlkiszolgálónk telepítését és beállítását, minden fontos szolgáltatás fut rajta. Hallelujah, ez is kész van (bár most ebben a pillanatban épp elérhetetlen valamiért az iroda).

  • Jóbel

Karolina

A múlt hetem igazán szép volt: hétfőn zanzásított irodai munka várt rám sok kis apró feladattal. Kedden titkársági előkészítős napunk volt. Szerdán én készültem a másnapi lelkigyakorlatra. Csütörtökön és pénteken pedig iskolai lelkigyakorlatot tartottam a Karolinában. Igazán jó élmény volt, mivel tiniknek ritkán tartok lelkigyakorlatot. Vittem magammal a Szent Andrásos és a Bandifis tapasztalatokat. A kötelező iskolai lelkigyakorlat egy érdekes műfaj, már nem okozott meglepetést, hirdettem bátram és kreatívan az evangéliumot.

Szombaton Noé Bárkájás lelki napunk volt, délután Erikát készítettem fel az igazgatói szolgálatra.

Közben esténként az énekfüzettel foglalkoztam. Gyakorlatilag elkészültem a tervezett OpenLyrics fejlesztések prototípusával és megismerkedtem a dicsdalok.hu fejlesztőjével, Marcival.

  • Jóbel