Előkészület és TŰZ evangelizáció

Ma reggeltől három óráig a holnapi vezetői napot készítettem elő Katival. Délután még nem lettem kész, de már nem álltunk rosszul.

Elmentem az Új Jeruzsálem Közösség TŰZ evangelizációjára. Már ős régen voltam. Találkoztam régi ismerősökkel. Meghallgattam Dombi Vera tanúságtételét, aki az elmúlt budapesti Fülöp kurzuson tanított is. Aztán beállítottak vetíteni :).

László Viktorral beszéltük, hogy mit lehet tenni, mert októberben pont egy időben lesz az Új Élet kurzusunk az Ez az a nap!-pal. Hát, egyelőre nem tudom lehet-e valamit tenni.

Este segítettem Lacinak pakolni, ő segített nekem az Ige oltárát elkészíteni holnapra. Aztán itt beszélgettünk Lacival, Zsoltival a jövőről, lehetőségekről, János kurzusról. Felmerült, hogy mi lenne, ha titkár lennék újra és átadnám az igazgatást másnak, elvégre ezeket az adottságaim a nehezebben pótolhatóak. Vagy pont fordítva: titkárt keresni mellém. Elgondolkodtam, igen kellene: egy tördelő (kiadványok, vázlatok, könyvek); egy webmester-honlapszerkesztő; egy arculattervező a rajzokhoz, bannerekhez; kellene egy fogalmazó-szerkesztő a levelekhez és hivatalos iratokhoz, cikkekhez; valaki, aki a vázlatfordítások szövegeit/plakátjait gondozza; egy rendszergazda; egy anyagrendszerező - ez mind egy személyben, jó lenne titkáromul. Szerintem könnyebb lenne új igazgatót találni, mint mellém új titkárt. Elvégre pont ezen képességeim miatt hívott meg Cs. Laci és P. Anita (akkori igazgató és helyettese) 2005 végén teljes idejű szolgálónak: egy multifunkciós titkár kellett.

Jézus, mi legyen? Te mit szeretnél?

Jó éjszakát Jézus, reggel majd ébressz fel és adj az erődből, mert az enyém kevés lesz.

  • Jóbel