Kati egyedül hagyott

Egyedül vagyok :(. Kati elment pihenni szabadságra.

Szerdán egész nap a nemzetközi SZMSZ második felét bújtam. Nagyjából éjfélre kész is lettem vele. Már úgy értve, hogy ami fordítás megvolt belőle Ildikótól. 95%-on van, mivel egy fejezet fordítása még nincs kész. Szóval itt szépen megálltam. Learchiváltam a dolgokat, elküldtem a tanácsnak. Kipróbáltam, hogy a készülő Scribus 1.5 hogyan tudja beimportálni az IDML-t. Egész jó, de nem tökéletes, hanyagolom.

SZMSZ

Csütörtökön reggel újra a kolduló levéllel folytattam, Titusz átnézte a vonaton. Néhány javítás, amit Titusz kért, Mara javításai, Éva észrevétele és kész. Kifolytak a szemeim, mire kész lett. Feltettem ide a honlapra. Aztán elkészítettem a fenntartó testvéreknek a HTML hírlevelet, és elküldtem. Aktualizáltam a fenntartói listát és a honlapon is a névsort. Majd a PDF változatot is elkészítettem a három „offline” testvérnek. Elintéztem néhány jelentkezést és hasonló kisebb ügyet.

Ma először leteszteltem a Synology szerveren, hogy tudnám-e üzemeltetni a levelezést. Régi munkatársam, Zsolti biztatására nekiálltam és sikerült. valami@betlehem.ujevangelizacio.hu címekre teszteltem. Megy szépen fiókok, álnevek, átirányítások, küldés, fogadás, webmail rundcube-bal, pop3, ssl tanúsítvány. Nincs probléma a sebességgel. Megvárom a Katit a döntéssel. Aztán a RedHen-nel foglalkoztam. A fejlesztők elkészítették, amire vártam :), juppi. Aztán ezt hoztam össze ma. Megismerkedtem előbb a „Taxonomy display” majd a „Views Tree” modulokkal. Lackóval ma beszéltünk egy órát. Meglesz a félegyházi János, 21 jelentkező van rá most.

  • Jóbel