Készület Kolozsvárra

Ez már csak ilyen :). Ha az ember kipihente magát, indulhat a következő menet.

A hétfői napon sok-sok kurzus ügyét intéztem: Az egyiknek reklámcsíkot készítettem és raktam ki a weboldalra; a másikról névre szóló meghívót küldtem ki az arra érdemeseknek és tájékoztatót jelentettem meg a Bandistákon, tanácsnak; a harmadikról kiraktam az infókat a weboldalra, majd mindezeket megcsináltam a Facebook-on is; a negyediknek (Damaszkusz) a teamjét szerveztem és eligazítást tartottam a tanítóknak; az ötödikről - Új élet, Kolozsvár - hosszasan egyeztettem a Szabival, a koordinátorral a részletekről, utazásról, eszközökről és szerveztem az eszközöket. És este még egy következő héten esedékes megbeszélésre is készültem. Este fürdetéskor mondanám Erának, hogy Blanka „a száját fájlalja”, de ehelyett azt mondtam, hogy „a fáját szájlalja” :). Beszélni már nem tudtam a nap végére.

Kedden a fő feladat az Álomlátó vázlatának tördelése volt. Egész napos feladat volt, éjszaka éjfél után lefordultam a székről, amikor már nem tudtam ébren maradni. Napközben Ildikóval voltam még a hangszerkészítőnél, hogy Adalbert gitárja megjavuljon.

Férfi vagyok, egyszerre nem szeretek több dolgot futtatni, úgyhogy ezek gyorsan lezártam, mielőtt nekiindulok az újabb kurzusnak.

Így mára maradt, hogy az Álomlátó kurzus megjelentessem a Bandistákon, kiküldjem a nemzetközi irodának; hogy az Új élet kiképző teamjét szervezzem és készüljek az előttünk álló kolozsvári Új élet kurzusra és kiképzőre. Holnap reggel indulok Budapestre, összeszedem az eszközöket, Kati, Bibót, Andit és indulunk Kolozsvárra. Balázs ott fog már várni bennünket Szabolccsal és Arnolddal. Péntek reggeltől tartjuk az Új élet Krisztusban kurzus szombat estig. Vasárnap lesz a képzés, utána uzsgyi haza, mert 6 óra az út Budapestre, onnan még 2 haza, várhatóan hétfő hajnal lesz mire hazaérek és hétfőn 10-kor szolgálok egy misén. Ez vár rám, aki olvassa, imázzon értünk. Tele vagyok reménnyel és örülök, hogy ezt a kurzus megoszthatjuk erdélyi barátainkkal.

  • Jóbel