Nyári hírlevél Katival koprodukcióban

El vagyok nektek maradva, kedves Fenntartók és Barátok!

Szóval, amint ígértem csütörtökön Budapesten voltam. Először a könyvelővel találkoztunk, hogy valami reális számokat lássunk a következő félévről. Aztán pedig Lacival, Zsoltival Katival készültünk a Boldogok vagytok kurzusra. Jó barátokkal együtt hirdetni az evangéliumot! Jó lesz ez a kurzus. Estére értem csak haza. Pénteken itthon volt némi dolgom, aztán feltettem ide a weboldalra még hiányzó két nyári kurzus meghívóját, gyorsan összeütöttem egyet a Dünamisznak is. Kati megírta a nyári ajánló szövegét, azt kiegészítettem és kiküldtem. Egy halom visszajött, de most már volt már ezeket fel tudtam dolgozni. Kézzel, csak türelem kellett hozzá, hogy bejegyezzem az adatbázisba a hibás címeket, elhagyott e-mail fiókokat. Katinak végül számot adtam: 1554 kurzusrésztvevő van az adatbázisban, 1356 levél készült, ebből végül 248-at jegyeztem be pontatlanként. Szombat este lett mire a végére értem.

Vasárnap pihenőnap volt. Kb. ennyi időm volt a foci VB-re :), majd a döntőt talán még megnézem.

Hétfőn pedig folytattam a készületet a Boldogok vagytok kurzusra. 9 vendégünk lesz, ebből hármat magyarítunk, ill. európaiasítunk, úgyhogy van vele munka. Most ezen dolgozom.

  • bubu