Sietős nap..

Reggel korán Müller Gyuri atya keresett meg, vele is régi a kapcsolatom, kapcsolatunk, Hosszan beszélgettünk, majd kért egy személyes találkozót, hogy szóban folytassuk a megkezdett tervezést. Erre ma kora délután lesz alkalom. Nem sokára megyek hozzá.

Bejöttem az irodába és a rutin szerű, napi munkát, levelek, jelentkezések, posta láda kiürítése, iroda takarítás és virág locsolást elvégeztem.

Zsolttal cseteltünk a Korintus kapcsán, még készültem is belőle.

A Magyar Kurirban elolvastam néhány cikket a nagy városok missziója kapcsán, hát remélem, evvel is lesz dolgunk.

Hamar el telt ez a hét de nem is bánom, mert a melegből, már nekem kicsit sok volt itt az irodában. Isten sok mindennel megajándékozott és azok mellett nem akartam elmenni észrevétlenül. Este, ha még lesz kapacitásom, akkor kimegyek a Bogarak záró miséjére. Remélhetően kurzusok tartása követi a most el kezdődött kapcsolatokat. Tervek vannak de a Szentlélek pecsétje nélkül mit sem ér a terv. Sokszor a föld előkészítése,megművelése, hogy alkalmas legyen a mag befogadására sokkal nehezebb és hosszabb folyamat, mint maga a mag vetés.

Köszönöm Atyám, hogy ezen a héten is megéltem, hogy szeretsz és hogy bíztál rám feladatokat.!! Köszönöm áldásaidat !

  • tothaniko