A Messiás poszter

Kedves Testvérek! Boldog húsvéti ünnepeket örök húsvétot! Hogy segítsünk egymásnak élni a húsvétban, kitaláltunk valami jót, amibe érdemes neked is beszállnod!

Sok-sok évvel ezelőtt ezekben a napokban történt, hogy Jézus egymást után jelent meg a tanítványoknak, és azok kezdték felfogni, hogy a húsvét Isten Országának nem a vége, hanem az új erőre kapása. Volt 50 napjuk felfogni, hogy mi történt: 50 napjuk volt arra, hogy megértsék, Jézus valóban a szent könyvekben megígért Messiás. Lukács így írja le:

„Azután így szólt hozzájuk: »Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és zsoltárokban.« Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.”
(Lk 24,44–45)

Kedves húsvétot átélő mai tanítványok, ugyanerre hívunk benneteket! Húsvét és Pünkösd között fedezzük fel, hogy valóban Jézus a megígért Messiás, hogy benne teljesednek be az Ószövetségben megírtak.

Hogyan? Állítsuk össze közösen a beteljesedett Messiási próféciák poszterét! Egy versenyt, közös gyűjtést hirdetünk meg! Keressünk együtt beteljesedett próféciákat, előképeket, eseményeket az Ószövetségből, melyek Jézusra mutatnak, küldjétek be és Pünkösdre elkészítünk belőlük egy (remélhetőleg) hatalmas posztert. Olyan posztert, amit pl. kirakhatsz otthon a szobád falára.

Messiás poszter

A beküldők ajándékot kapnak, mégpedig magát az elkészült posztert: 1. a legtöbbet beküldő, 2. a legjobb (legkevésbé ismert) prófécia beküldője, 3. és egy kisorsolt beküldő. (A titkárság tagjai nem játszanak.)

Hogyan küldhetsz be? Jelentkezz be az oldalra, majd kattints az alábbi linkre. Ellenőrizd az alábbi listában, hogy előtted már nem küldték-e be azt, amit szeretnél. Adj egy fantázianevet a próféciának, írd be az igét (minél tömörebben, de egészen pontosan idézve) és az igehelyet, majd indokold meg, hogy hogyan látod Jézusban ezt beteljesedni. A fantázianév és az indoklás nem fog rákerülni a poszterre. Ha sikeresen rögzítetted, akkor láthatod alul a listában, amit beküldtél. Május 20-ig várjuk a beküldéseket. Hajrá, hadd gyűljön össze minél több!

Beküldött messiási próféciák

  • Jóbel

Hozzászólások

Nekem van összegyűjtve

Nekem van összegyűjtve csomó igehely ezzel kapcsolatban, amit bemásolok ide, és akinek van ideje, az találjon fantázianeveket :-P Bocsi, de ennél többet nem tudok bevállalni, ezt viszont szivesen. pax

1.A Messiásnak Betlehemben kellett születnie: Prófécia: Mik 5, 2 Betljesülés: Mt 2, 1-6, Lk 2, 1-20.

2.A Messiásnak szűztől kellett születnie Prófécia: Iz. 7, 14 Betljesülés: Mt 1, 18-25. Lk 1, 26-38

3.A Messiás Mózeshez hasonló próféta Prófécia: Mtörv 18, 15.18.19 Betljesülés: Jn 7, 14-17, 40-46. Apcsel 3, 22-26

4.A Messiás győzelmes bevonulása Jeruzsálembe Prófécia: Zak 9,9 Betljesülés: Mt 21, 1-9 Jn 12, 12-16

5.A Messiást tulajdon népe megveti Prófécia: Iz 53, 1.3, Zsolt 119, 22 Betljesülés: Jn 1, 11, Jn 12, 37-43, Mt 26, 3.4, Apcsel 4, 1-12

6.A Messiást egyik követője elárulja Prófécia: Zsolt 41, 10 Betljesülés: Mt 26, 14-16, 47-50, Mk 14, 17-21, Lk 22, 19-23, Jn 13, 18-19

7.A Messiást elitélik, kárhoztatják Prófécia: Iz 53, 8 Betljesülés: Mt 27, 1.2, Lk 23, 1-25

8.A Messiás néma marad vádlói előtt Prófécia: Iz 53, 7 Betljesülés: Mt 27, 12-14, Mk 15, 3-4, Lk 23, 8-10

9.A Messiást ütlegelik, arcul köpig Prófécia: Mik 5, 1, Iz 50, 6 Betljesülés: Mt 26, 67, Mt 27, 30, Mk 14, 65, Mk 15, 19, Lk 22, 63.64 Jn 19, 1-3

10.A Messiást kigúnyolják, megcsúfolják Prófécia: Zsolt 22, 8-9 Beteljesülés: Mt 27, 39-43, Lk 11, 35

11.A Messiásnak kereszthalált kellett szenvednie Prófécia: Zsolt 22, 15-17 Betljesülés: Mt 27, 31, Mk 15, 21, Jn 19, 15-18

12.A Messiás gonosztevőkkel szenved és imádkozik ellenségeiért Prófécia: Iz 53, 12 Betljesülés: Mt 27, 38, Mk 15, 27-28, Lk 23, 32-34

13.A Messiásnak ecetet és mérget adnak inni Prófécia: Zsolt 69, 22 Betljesülés: Mt 27, 34, Jn 19, 28-30

14.A Messiás köntösére sorsot vetnek Prófécia: Zsolt 22, 19 Betljesülés: Mt 27, 35 Mk 15, 24 Jn 19, 23-24

15.A Messiás csontjait nem törik meg Prófécia: Zsolt 34, 21, Kiv 12, 46 Betljesülés: Jn 19, 31-36

16.A Messiás halála bűnért való áldozat Prófécia: Iz 53, 6.8.10-12 Betljesülés: Jn 1, 29. 14, 49-52. Apcsel 10,43. 13,38-39, 1 Kor 15, 3, Ef 1,7. 1Pét 2, 24-25.

17.A Messiás feltámad a halálból Prófécia: Zsolt 16,10 Betljesülés: Apcsel 2,22-32. Mt 28.1-10 Mk 16,1-8. Lk 24,1-9, 44-48. Jn 20,1-31. 1Kor15,4-8 pax+ éva