Dünamisz kurzus Hódmezővásárhelyen

Fotó: cc  _escalade328s_ https://flic.kr/p/2cLVN

Vagy a Szentlélekkel evangelizálunk, vagy nem is evangelizálunk és senki sem tér meg. De hogyan kell? Meg akarod tanulni a Szentlélekre való ráhagyatkozást? Tudni akarod, hogy hogyan használd a karizmákat, amiket Isten az ő népének evangelizálására adott? Gyere el és fedezd fel, hogy nem csak az apostolok korában működött az evangelizáció erővel és hatalommal! A mai világnak szüksége van rád és a Szentlélekre, együtt, karöltve!

Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot, Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról.

Kurzusigazgató: 

Beke Tünde Lidia OSB obl.

Koordinátor: 

Tóth István

Kezdés: 

2014. augusztus 7., csütörtök 18.00 –

Befejezés: 

2014. augusztus 10., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 13
Károlyi Ház.

A buszpályaudvartól az Emlékpont irányába, majd a lámpánál jobbra a belvárosi Szentháromság templom felé.

Szállás: 

A kurzuson bennalvóan és bejárósan is részt lehet venni. Távolról érkezők számára szállást immár újra tudunk biztosítani.

Hozzájárulás: 

A kurzus hozzájárulási összegei még nem véglegesek! A tervek szerint: Bejárósaknak 8‒9e Ft lesz a költség, szállást kérőknek pedig 12‒13e Ft.

A hozzájárulást érkezéskor kell befizetni. Benne van a reggeli, ebéd, vacsora, rezsi és a kurzus technikai költségei. Ha anyagi problémáid vannak, jelezd előre jelentkezéskor.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Tóth István
6800 Hódmezővásárhely, Vidám u. 7.
pityu6905-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Tóth István
+3620 423-41-43

Jelentkezési határidő: 

2014. július 31., csütörtök

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • teljes Szentírást,
  • jegyzetfüzetet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-13-34
  • Jóbel

Hozzászólások

RÉGI NEVÉN PÜNKÖSD KURZUS

AZT SZERETNÉM KÉRDEZNI MEDIG TART CSÜTÖRTÖK,PÉNTEK,SZOMBATON ESTE ÉS PÉNTEK,SZOMBAT,VASÁRNAP MIKOR KEZDŐTIK!REGGELI,EBÉD,VACSORA HOL LESZ A KEZEM EGY KICSIT ROSSZ!BOCS A NAGY BETŰKÉRT ÉN ÍGY ÍROK!LACI SZEGEDRŐL

RÉGI NEVÉN PÜNKÖSD KURZUS

VÉGE A KURZUSNAK NAGYON JÓ VOLT KÖSZÖNÖM A SOKK TANÍTÁST SOKK MINDEN KAPTAM ITT!MEGERŐSÍTÉST KAPTAM HOGY JÓ GONDOLOM A KÖZÖSSÉGET MÁS HOL IS VAN ÍGY!IGAZ AZ MEGLEPET HOGY JELENKEZÉSHEZ ALÁÍRÁS KELL IDÁÍG NEM KELLET!MEG KÖSZÖNÖM HOGY HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN MEG TUDTÁK SZERVEZNI EZT A KURZUST!RÁM SZINTE MINDEN KURZUS HAT AMIKOR MISÉN VAGYOK!LACI SZEGEDRŐL

Kérdés részvétellel kapcsolatban

Van annak létjogosultsága, hogy két kisgyermekkel (1,5 és 3 évesek) együtt végezzük el ezt a kurzust? (Magyarul ôk is ottlennének velünk, mert nem tudjuk senkire sem bízni ôket 3-4 napra.) Nyilván ez sok mindent behatárolna nekünk (szállás, a résztvétel intenzitása, esetleg mások zavarása, stb.). Bocsánat, ha nagyon meredek az elképzelésem ill. a kérdésem ... Köszönöm a választ! Üdv: KZoli

Kérdés

Kedves Zoli! Szeretettel várunk a családoddal együtt! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy számotokra is gyümölcsöző legyen ez a lelkigyakorlat! A részleteket később, telefonon megbeszéljük. Üdv, Pityu :-)