Fotók a padéi János kurzusról

A vajdasági iskola szervezésében Padén tartottunk János kurzust az iskola új, helyi központjában. Örültünk, hogy a központban szerveződő első kurzusra Magyarországról és Erdélyből is érkeztek résztvevők: 16-an voltak. A kurzust a helyi iskola szervezőivel: Ildivel és Marival a magyarországi iskola munkatársai: Laci, Kati és Gellért tartotta.
Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • Jóbel

Hozzászólások

János kurzus után tíz nappal

Kedves résztvevő Tanítvány Társak! Még mindig a kurzus hatása alatt vagyok, pedig azóta már egy negyven gyereknek tartott hittan táboron is túl vagyunk. Pontosan tizenhatan összeverődtünk ebben a Tisza parti eldugott faluban, a Vajdaságban, és Jézus nagyot dolgozott rajtunk, közöttünk, bennünk... Számomra a tanítvánnyá válás immár több évtizedes történet és itt állt össze egy "használható vízió"-vá, amit már ki is próbáltam. Tehát a feladat, hogy megőrizni magamban Isten országát a tanítványsággal és minél több embert oda vinni Jézushoz, hogy meghívhassa őket és bennük is helyre álljon Isten országa. Egyszerű, mint a pofon...:-) Köszönet a teamnek és mindenkinek, aki támogatta a kurzust. Isten áldja munkátokat és életeteket. Csabi