Fotók a debreceni Új élet Krisztusban kurzusról

Augusztusban ismét Új élet kurzust tartott a debreceni iskolaközösség. Baloo így számolt be a kurzusról:„Augusztus utolsó hétvégéjén Debrecenben Isten megáldotta az Új Élet Krisztusban kurzus huszonkét résztvevőjét és a szolgálókat jókedvvel, hőséggel - és valami sokkal többel: jelenlétével és különös ajándékaival csak ennek a kurzusnak. A szó szoros értelmében új élet kurzuson vehettünk részt, ugyanis két olyan résztvevőnk is volt, akik édesanyjuk pocakjában érkeztek; illetve résztvevő volt…

Új élet Krisztusban kurzus Veszprémben

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk és látunk.

A kurzus témáiból:

  • Istennek ajándéka van a számodra
  • Isten: szeret, nem szeret?
  • Mindig tapasztalom?
  • Jézus: a húsvét megoldása
  • Kell hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
  • Szentlélek: csak hab a tortán?
  • Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kezdés: 

2023. október 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. október 22., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. október 13., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-47

Új élet Krisztusban kurzus Romhányon

Frissítés: 

Pályázati támogatás miatt a kurzus az első 20 jelentkező számára díjmentes! (2023.09.04.)

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.

Ez a kurzus neked szól,

ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
ha küszködsz a bűneiddel,
ha gyengének látod a hitedet,
ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
ha közösséget keresel.

Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!

Kezdés: 

2023. szeptember 22., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 24., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. szeptember 15., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-45

Fotók az esztergomi Mária kurzusról

Júliusban Mária kurzust tartottak a testvérek Esztergomban. Tibi, a kurzus koordinátora így írt a hétvégéről: „A tavaszi sikeres zalaegerszegi Mária kurzus után Esztergomban 28 nő és 10 férfi testvérünkkel és 8 szolgálóval együtt megismerhettük, miért is fontos nekünk Szűz Mária. A résztvevők rendkívül aktívak voltak és csodálatos meghitt pillanatokat élhettek át a Szentlélek kegyelméből. Kovács Zoli atya segítségével mind a három nap szentmisén is részt vehettünk. A Szentírásból…

Fotók a kaposvári Pál kurzusról

Kilenc napig élveztük Laci atya meghívására a kaposvári püspökség, a székesegyház és a katgim vendégszeretetét. Az A! generáció mellett az egész országból és a határon túlról is csatlakozókkal együtt 36 résztvevőnek tartottunk Pál kurzust és vele egybekötött városmissziót az elmúlt héten.Erős kurzusunk volt és erős missziónak lehettünk a szolgálói. Tartottunk szabadtéri dicsőítő koncertet, templomi missziós estét nőknek, férfiaknak, családoknak, időseknek és betegeknek, partyztunk a…

Jézus kurzus négy szombati napon Székesfehérváron

Az örök élethez Jézus az út. Ez a „Jézus a négy evangéliumban” kurzus azoknak szól, akik már alapvetően ismerik Jézus örömhírét és szeretnék az ő személyét is részletesen megismerni.

Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete és tapasztalata róla, de van négy ember, akinek a tapasztalatát a Szentlélek kiemelte és mércévé tette, amelyek hitelesítik a saját tapasztalatunkat: ha olyannak ismerjük Jézust, mint amilyennek ők látták, akkor valóban ismerjük az örök életet.

A kurzus tartalma Márk, Máté, Lukács és János evangéliuma. A szerzőik olyanok, mint az evangéliumi négy barát, akik elvisznek minket Jézushoz: négy különböző ember, akiket Jézusnak más-más tulajdonsága érintett meg, négy tapasztalat, négy különböző szemüveg, négy különböző fókusz, négy különböző lencse.

A kurzus során megismerkedünk először az ő különböző személyükkel, aztán az evangéliummal, amelyet írtak, hogy így eljussunk ahhoz a Jézushoz, akikkel ők találkoztak, akit megismertek: Márk Jézusáig, a csodatevőhöz; Máté Jézusáig, a beszélő, tanító mesterig; Lukács irgalmas Jézusáig; és János dicsőséges Jézusáig. Nem az a fontos, hogy legyen ezek között kedvencünk, hanem, hogy Jézus mind a négy oldalát személyesen megtapasztaljuk.

Kezdés: 

2023. szeptember 23., szombat 8.00 –

Befejezés: 

2023. november 25., szombat 19.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. szeptember 15., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-36

Új élet Krisztusban kurzus egyetemistáknak Szegeden

Freepik: https://www.freepik.com/free-photo/medieval-crown-royalty-still-life_42082827.htm

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva átélheted előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül, miről is szól ez a kurzus.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mi jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges az életedben a közösséged és az Egyház?

A kurzusra 18–30 éves fiatalokat várunk!

Kezdés: 

2023. szeptember 15., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 17., vasárnap 13.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. szeptember 8., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-42

Emmausz kurzus Siófokon

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. szeptember 15., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 17., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. szeptember 8., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-46
  • C.Viki

Emmausz kurzus Szászváron

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. szeptember 1., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 3., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. augusztus 25., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-22
  • C.Viki

Fotók a törökbálinti Apolló kurzusról

Július első hetében öt év után újra elstartolt az Apolló járata 14 nagyszerű, aktívan szolgáló utassal és a 6 fős személyzettel a fedélzetén. Öt napot töltöttünk együtt Törökbálinton, hogy tanulmányozzuk mindazt, amire szüksége lehet egy igehirdető pilótának miközben Isten üzenetét közvetíti. Megtanultuk vezetni a repülőt, feltérképeztük az üzemanyag forrásainkat, látogatást tettünk Bible Cityben, s az egészet megkoronáztuk egy kiemelkedő landolással is... Azt hiszem elmondhatjuk, hogy a…

Oldalak