Fotók a szinyáki Emmausz kurzusról

2018. november 2-a és 4-e között Emmauszt kurzust tartottak Szinyákon, a Kárpátok bércei közötti kis hegyi településen a nevetlenfalui testvérek (Kárpátalja, Ukrajna), a debreceni Szent Mihály Iskolaközösség tagjaival, illetve két budapesti testvérrel kiegészülve. A 36 résztvevő – elsősorban Ungvár környéki magyarlakta települések lakói, köztük több mint 10 házaspár és plébánosuk, Miron atya – készséggel és örömmel nyitották meg fülüket és szívüket Isten Igéjének, hogy befogadják és Ő lángra lobbantsa azt! A 14 fős „Magyar Válogatott” – ahogyan a teamet elnevezte Baloo, a kurzusigazgató – nagy egységben és szeretetben szolgált együtt. Nevetlenfaluból 5, Debrecenből 3 új tanító mutatkozott be ezen a kurzuson nagyon szépen és eredeti módon, Isten dicsőségére és mindannyiunk örömére. Így ők és a már régebb óta szolgáló testvérek nem csupán a debreceni Szent Mihály Iskolaközösség további növekedésének jelei, hanem egy kárpátaljai iskolaközösség megszületésének lehetőségét is magukban hordozzák. Dicsőség legyen Istennek!

A fotókat elsősorban Tóth Attila készítette.

(UA-18-2)

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • Jóbel