Ászáf kurzus

Jelleg: 

Kurzus

Nemzetközi státusz: 

Magyar

Hivatalosság: 

Választható

Aktivitás: 

Aktív

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

Ászáf kurzus Kiskunfélegyháza 2018. Kép: (CC) Leah Lockhart: Sneaky love, forrás: https://www.flickr.com/photos/tihia/3395615608

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán
a legkitartóbbaknak az országban – 4 napos!

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:
• Isten megismerése, jelenléte
• A dicsőítés formái
• Szabadság a dicsőítésben
• Dicséret, imádás
• Hallani és megcselekedni Isten hangját
• Elhívásunk a dicsőítés
• A dicsőítés mint szellemi harc
• A dicsőítő élete mint áldozat
• A szövetség 

Kezdés: 

2018. szeptember 20., csütörtök 17.00 –

Befejezés: 

2018. szeptember 23., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2018. szeptember 10., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-18-19

Ászáf kurzus fiataloknak Szombathelyen!

Ászáf kurzus Szombathely 2017

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

A kurzust csak fiataloknak tartjuk, olyan 16 és 35 év közötti fiatalokat és fiatal felnőtteket várunk szeretettel, akik még a fiatalság életritmusában élnek.

Kezdés: 

2017. december 8., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2017. december 10., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. december 1., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-33

Ászáf kurzus Egerben

Ászáf kurzus Eger 2017; kép: (CC) Victor Tondee: Music concept, forrás: https://www.flickr.com/photos/115887883@N05/14973949351

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

Kezdés: 

2017. november 17., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2017. november 19., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. november 13., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-32

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

Frissítés: 

Figyelem! A kurzus betelt, több jelentkezést nem tudunk már elfogadni. Megértéseteket köszönjük. (szep. 19.)

Ászáf kurzus Kiskunfélegyháza 2017. Kép: (CC) Leah Lockhart: Sneaky love, forrás: https://www.flickr.com/photos/tihia/3395615608

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

Kezdés: 

2017. szeptember 22., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2017. szeptember 24., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. szeptember 12., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-25

Ászáf kurzus először Szegeden

Frissítés: 

Figyelem (2017. március 14.): A továbbiakban már csak szegedi jelentkezéseket várunk, még néhány ilyen helyünk van. Távolról érkezőket már nem tudunk fogadni a kurzuson.

Figyelem (2017. március 17.): A kurzus betelt, több jelentkezőt nem tudunk fogadni. A várólista már így is hosszú!

Fotó: CC0 https://www.pexels.com/photo/vintage-music-white-sound-1791/

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

Kezdés: 

2017. április 7., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2017. április 9., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. március 31., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-5

Ászáf hétvége Mélykúton

Frissítés: 

Frissítés (2016. szeptember 20.): A kurzust a plébánia megnyitja a távolról érkezők számára is.

Fotó: CC Laura Pontiggia, https://flic.kr/p/gx59WD

A kurzusról

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.

A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.

Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

Buzdítás

Drága testvéreim! Nagyon komoly időket élünk. Tele vagyunk támadásokkal, személyes és társadalmi szinten is. Sokszor feltesszük a kérdést: hogyan tudok megállni, a helyes-keskeny úton maradni? Az első, amit helyre kell állítanunk az az imaidő! Személyes és közösségi szinten is. Ezt a harcot nekünk kell megharcolni. Helyettünk nem teszi meg senki. Minden reggel, mielőtt bármit is tennél, először odaborulni Isten karjaiba, Vele Lenni, felnézni Rá, megvallani szeretetét, hatalmát, erejét. Így indulhatunk aznap is mint a Szentlélek eszközei! Ezután meg rendszeresen összegyűlni a testvérekkel, akiknek ég a szívük Istenért és Országáért. Együtt, egy szívvel-lélekkel keresni Isten arcát, és harcolni. Bele szólítani Isten erejét, győzelmét, hatalmát, minden élethelyzetbe, addig, amíg nem látjuk a változást! Jöjjön el a Te Országod. Legyen meg a Te akaratod. Ezt akarjuk mi is!
Csiszér László

Kezdés: 

2016. október 7., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2016. október 9., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. október 4., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-14

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

Frissítés: 

2016. aug 23. - A kurzus betelt, és már néhány jelentkezőt eddig is csak várólistára tudtunk fogadni. A várólista azt jelenti, hogy akkor tudunk fogadni a kurzuson, ha valaki lemondja a kurzust.

2016. szept. 5. - Szeptember 12. (hétfő) délig várólistára tudunk még jelentkezéseket fogadni.

forrás: https://www.pexels.com/photo/music-rock-guitars-musical-instruments-6966/

A kurzusról
A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.
A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.
Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az ő népét!

A kurzus témáiból
+ Isten megismerése, jelenléte
+ A dicsőítés formái
+ Szabadság a dicsőítésben
+ Dicséret, imádás
+ Elhívásunk a dicsőítés
+ A dicsőítés, mint szellemi harc
+ A dicsőítő élete, mint áldozat
+ A szövetség

Buzdítás
„A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” (Iz 43,21)Drága testvéreim!
Nagyon komoly időket élünk. Tele vagyunk támadásokkal,
személyes és társadalmi szinten is. Sokszor feltesszük a
kérdést: hogyan tudok megállni, a helyes-keskeny úton
maradni? Az első, amit helyre kell állítanunk az az
imaidő! Személyes és közösségi szinten is. Ezt a harcot
nekünk kell megharcolni. Helyetünk nem teszi meg
senki. Minden reggel, mielőt bármit is tennél, először
odaborulni Isten karjaiba, Vele Lenni, felnézni Rá,
megvallani szeretetét, hatalmát, erejét. Így indulhatunk
aznap is mint a Szentlélek eszközei! Ezután meg
rendszeresen összegyűlni a testvérekkel, akiknek ég a
szívük Istenért és Országáért. Együt, egy szívvel-lélekkel
keresni Isten arcát, és harcolni. Bele szólítani Isten erejét,
győzelmét, hatalmát, minden élethelyzetbe, addig, amíg
nem látjuk a változást! Jöjjön el a Te Országod. Legyen
meg a Te akaratod. Ezt akarjuk mi is!

„A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” (Iz 43,21)

Csiszér László

Kezdés: 

2016. szeptember 23., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2016. szeptember 25., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. szeptember 11., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-27

Ászáf kurzus Kaposváron

Frissítés: 

Az eredetileg zártkörűként szerveződő kurzus utolsó helyei kiadóak. Jelentkezési sorrendben fogadjuk a nem kaposvári jelentkezőket!

Fotó: CC0 https://www.pexels.com/photo/night-music-band-microphone-9137/

Az Ászáf kurzusról

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.

A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.

Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • Támadások a dicsőítő életében
  • A dicsőítés, mint az evangelizáció eszköze
  • A szentmise: dicsőítés
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség, a mennyei dicsőítés

Kezdés: 

2016. április 8., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2016. április 10., vasárnap 17.00 –

Jelentkezési határidő: 

2016. április 1., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-16-6
  • Jóbel

Ászáf hétvége fiataloknak Piliscsabán

Kép: CC disk-music-player - forrás: http://static.pexels.com/wp-content/uploads/2014/05/disc-disk-music-player-317.jpg

„A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” Iz 43,21(Jer.)

Drága testvéreim!

Nagyon komoly időket élünk. Tele vagyunk támadásokkal, személyes és társadalmi szinten is. Sokszor feltesszük a kérdést: hogyan tudok megállni, a helyes-keskeny úton maradni? Az első, amit helyre kell állítanunk az az imaidő! Személyes és közösségi szinten is. Ezt a harcot nekünk kell megharcolni. Helyettünk nem teszi meg senki. Minden reggel, mielőtt bármit is tennél, először odaborulni Isten karjaiba, Vele Lenni, felnézni Rá, megvallani szeretetét, hatalmát, erejét. Így indulhatunk aznap is mint a Szentlélek eszközei! Ezután meg rendszeresen összegyűlni a testvérekkel, akiknek ég a szívük Istenért és Országáért. Együtt, egy szívvel-lélekkel keresni Isten arcát, és harcolni. Bele szólítani Isten erejét, győzelmét, hatalmát, minden élethelyzetbe, addig, amíg nem látjuk a változást! Jöjjön el a Te Országod. Legyen meg a Te akaratod. Ezt akarjuk mi is!

„A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.” Iz 43,21(Szt.I.)

Csiszér László

Kezdés: 

2015. április 10., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2015. április 12., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. április 4., szombat

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-24

Ászáf hétvége: A dicsőítő szív napjai Zalaegerszegen

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a dicsőítő szív, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét és hatalommal megújítsa az ő népét!

Kezdés: 

2014. november 21., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2014. november 23., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2014. november 17., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-14-42

Oldalak