András műhely Velencén

Frissítés: 

Jelentkezési hátáridő megrosszabbítva június 27-ig, péntekig.

2014. június 30: A műhely a kevés jelentkező miatt elmarad.

Mi az András műhely?

Az András műhelyen a Szent András Evangelizációs Iskola módszertanára (tanítási és tanulási formáira) összpontosítunk. A központi kérdés a „hogyan csináljuk?” lesz. (A miértekkel, a pedagógiával a József Barnabás labor foglalkozik.)

A műhely bevezetés az iskola módszertanába, azon munkatársak számára, akik már a képzési program legalább három kurzusát elvégezték és akik el akarják sajátítani a módszertant. Elsősorban a tanítók számára készült a kurzus. A XXI. század új evangelizációjához új mentalitású evangelizátorok szükségesek. András apostol kezét fogva belépünk a kommunikáció izgalmas világába, megnézzük annak három összetevőjét, valamint emberi és technikai tényezőit is. Először a Szent András Evangelizációs Iskola módszertanának elemzését végezzük el, amely egyrészt öt módszertani programból, másrészt tizenkét didaktikai technikából áll. Végül az Interaktív vázlatot ajánljuk majd, amely minden kurzus szerkezeti vázát megadja és minden téma nyomvonalát lefekteti, hogy a tanítók ezt megértve és követve javítani tudjanak üzenetük átadási módján.

A munkatársi képzésekről

A képzésről ez a mi hitvallásunk: „Isten nem a képzetteket választja, hanem kiképzi a választottjait”. Az iskola ennek a helye.

A munkatársak személyes érésének elsődleges helye a kurzusok: Azután lehetek munkatárssá, ha már a fő kurzusokon részt vettem. Azt a kurzus tarthatom, amin már részt vettem.

A munkatársak képzése ezután két módon zajlik: A kurzusok tartása közben tanuljuk el egymástól a szolgálatot. Minden szolgálatot kipróbálunk így a kisebbektől haladva a nagyobb felelősséget igénylő szolgálatokig. A másik módja pedig a rendes munkatársi képzések, amelyeket általában kurzus formában tartunk. Ezen képzések sorában az első az Ábrahám képzés, mely az iskolával, a vízióval és a küldetéssel való megismerkedés még az iskolába való belépés előtt. A Teamképzést akkor alkalmazzuk, hogy ha ilyenkor egy teljesen új csapat jön létre, hogy bevezetést nyerjenek a legfőbb szolgálatokba (tanító, zenész, koordinátor, igazgató) – normális esetben alapfokon egymástól eltanuljuk ezeket a szolgálatokat.

Az András műhely jön ezután, mely a módszertani bevezetést ad (elsősorban a tanító szemszögéből): hogyan csináljuk a dolgokat?

A József Barnabás labor az András labor párja: ez a képzés a pedagógiával foglalkozik: miért csináljuk úgy a dolgokat, ahogy az Andrásban megismertük? Hogy képesek legyünk a legjobbat adni, specifikus képzéseket is tartunk egy-egy szolgálat profi szintű elsajátítására: Keresztelő János képzés (A koordinátor iskolája), Tanító képzés, Igazgató képzés.

Kurzusigazgató: 

Gyuris Gellért

Koordinátor: 

Cseh Kornél

Team további tagjai: 

Tóth Attila, Mader Balázs

Kezdés: 

2014. július 4., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2014. július 6., vasárnap 17.00 –

Helyszín: 

Velence, Kalazanci Szent József templom közösségi terme

Szállás: 

Szállást tudunk biztosítani a távolról érkezőknek.

Hozzájárulás: 

4000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen kell fizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket, valamint a technikai költségeket.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezés feltétele: Olyan munkatársak jelentkezzenek, akik már a képzési program legalább három kurzusát elvégezték. (A tanítók számára készült a kurzus.)

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően itt a honlapon lehet.

Kérjük, hogy telefonszámot vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan.
Saját érdekedben kérünk, jelentkezz időben!
Ha jelentkeztél, de valamilyen indokból mégsem tudsz részt venni, időben jelezd!

További információ: +36 30 8161365

Jelentkezési határidő: 

2014. június 27., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

Nyitott szívet és teljes Szentírást!

Iktatószám/Azonosító: 

HU-14-3
CsatolmányMéret
PDF ikon Letölthető, nyomtatható PDF meghívó732.85 KB
  • Jóbel