Benjámin, azaz Új élet kurzus gyerekeknek - először a Kárpát-medencében!

A kurzus célja: kiképezni olyan személyeket, akik 3-7 éves, illetve 8-12 éves korosztályú gyerekekkel foglalkoznak hitmélyítés céljából: akik Biblia-napokat tartanak, vagy szeretnék a „Kérügmát” átadni a gyerekeknek, illetve elvezetni őket arra, hogy megtapasztalják Isten szeretetét.

Az „Új élet Krisztusban” kurzus gyerekekre szabott változata a Benjámin kurzus.

Neked szól, ha:
 + Már gyakorlod Isten elhívását, hogy a gyerekeket (is) hitre tanítsd.
 + vágy van benned, hogy gyerekekkel megoszd a hitedet, és nem tudod, hogyan kezdd el.
 + Saját gyerekeidnek szeretnéd átadni, amit megtapasztaltál Istenből.

A kurzusok nem száraz elméleti anyagok átadásából fognak állni, hanem a résztvevők aktívan be lesznek vonva különböző tevékenységekbe. A képzés közben a résztvevők megtanulhatják a kurzus módszertanát, ugyanakkor megtapasztalják Isten közelségének az élményét is, hogy később ne csak elméletet adjanak tovább, hanem ebből a tapasztalatból merítve tudják Istent közel vinni a gyerekekhez.
Az előadásokban fel lesznek használva díszletek, történetek, szemléltető eszközök, énekek, csoportos tevékenységek, hogy az üzenet minél hatékonyabban eljusson a résztvevőkhöz.

A kurzus megálmodója és főelőadója: Ângela Chineze,
a Szent András Evangelizációs Iskola Brazíliai Nemzeti Irodájának az igazgatója, aki közel 15 éve szolgál az evangelizációban, az alábbi országokban: Brazília, Amerikai Egyesült Államok, Portugália, Japán, Kanada, Olaszország, Lengyelország, Magyarország.
Társszerzője az Effeta, Jézus lenyűgöző halála, Chat Jézussal, Hogyan evangelizáljunk párbeszédekkel című könyveknek.

Ângela Chineze legutóbb múlt év nyarán szolgált Pannonhalmán a Szent András Evangelizációs Iskola Nemzetközi Igazgatójával, José H. Prado Floresszel a Szent Jeromos („A Szentírás értelmezése”) kurzust tartva a III. Európai Szeminárium keretén belül.

Kurzusigazgató: 

Ângela Chineze

Kezdés: 

2018. április 6., péntek 9.00 –

Befejezés: 

2018. április 7., szombat 18.00 –

Helyszín: 

Marosvásárhely

Szállás: 

Érdeklődj a megadott elérhetőségeken!

Hozzájárulás: 

Forintban:
• 2018. 03. 18-ig kedvezményes ár: 12 000 Ft (egy kurzus)     15 000 Ft (mindkét kurzus)
• 2018. 03. 19-25. között jelentkezőknek: 15 000 Ft (egy kurzus)     18 000 Ft (mindkét kurzus)
• 2018. 03. 26-30. között jelentkezőknek: 17 000 Ft (egy kurzus)     20 000 Ft (mindkét kurzus)

Euróban:
• 2018. 03. 18-ig kedvezményes ár: 30 Eur (egy kurzus)     50 Eur (mindkét kurzus)
• 2018. 03. 19-25. között jelentkezőknek: 50 Eur  (egy kurzus)     70 Eur (mindkét kurzus)
• 2018. 03. 26-30. között jelentkezőknek: 70 Eur  (egy kurzus)     90 Eur (mindkét kurzus)

Az árak tartalmazzák az előadók utazási és ellátási költségeit, a terembérlést, a pénteki és szombati ebédet, illetve a képzés kellékeinek a költségeit.
Figyelem! A szállást, reggeliket és vacsorákat az ár nem tartalmazza, azt mindenki maga kell megoldja, de tudunk ajánlani szállást a közelben.

Kedvezményes bejelentkezési határidő: 2018. március 18. (vasárnap du. 11:59).

Jelentkezés és kapcsolat: 

Figyelem, ez az erdélyi iskola kurzusa, jelentkezni nem itt a magyar iskola honlapján lehet, hanem az alábbi elérhetőségeken:

Ha érdekel a kurzus, akkor jelezz nekünk a
szentandras.titkarsag-KUKAC-gmail.com
email címen, illetve a
+40-744845224-es telefonszámon,
hogy küldhessünk jelentkezési lapot és további részletekkel szolgáljunk!

Jelentkezési határidő: 

2018. március 30., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

További információk: 

Facebook: Benjamin kurzus Marosvásárhelyen facebook esemény

További információt
a szentandras.titkarsag-KUKAC-gmail.com email címen, illetve a
+40-744845224-es telefonszámon adunk.

Szeretettel várunk!
A szervező csapat nevében:
Samaj Arnold
a Szent András Evangelizációs Iskola • Románia Nemzeti Iroda Igazgatója

Iktatószám/Azonosító: 

RO-18-6
  • obo