Tanítóhivatali idézetek

Hivatalos egyházi megnyilatkozások az új evangelizációról.

Prófétai szerepünk és tanúságtételünk

Krisztus, a nagy próféta, aki az élet tanúságával és a szó erejével hirdette meg az Atya országát, dicsőségének teljes kinyilvánulásáig betölti prófétai küldetését, nem csupán a Hierarchia (Egyház) által, mely az ő nevében és hatalmával tanít, hanem a világi hívek által is, akiket tanúnak állít, és a hit érzékével és a szó kegyelmével ellát (vö. ApCsel 2,17-18; Jel 19,10), hogy az evangélium ereje a mindennapi életben, a családban és a társadalomban megnyilvánuljon. Az ígéret fiainak bizonyulnak, ha erősek a hitben és a reményben, jól fölhasználják a jelen pillanatot (vö. Ef 5,16; Kol 4,5), és türelmesen várják az eljövendő dicsőséget (vö. Róm 8,25). Ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve "ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen" (Ef 6,12) a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki.

Miként az új törvény szentségei, melyek a hívők életét és apostolságát táplálják, az új ég és az új föld előképei (vö. Jel 21,1), úgy lesznek a világi hívek a remélendő dolgok hatásos hírnökei (vö. Zsid 11,1), ha megingás nélkül kötik össze a hit megvallását a hitből való élettel. Ez az evangelizáció, tudniillik Krisztus hirdetése az élet tanúságával és a kimondott szóval, sajátos jelleget és különleges hatékonyságot nyer attól, hogy a világ megszokott körülményei között történik.

E feladat szempontjából nagyon értékes a külön szentség által megszentelt életállapot, tudniillik a házas és családi élet. A világi hívek apostolságának kiváló iskolája és gyakorlótere ez, ahol a keresztény vallás az egész életet átjárja és egyre jobban átalakítja. A házastársak sajátos hivatása a családban, hogy egymásnak és gyermekeiknek a hitnek és Krisztus szeretetének tanúi legyenek. A keresztény család fennhangon hirdeti mind Isten országának jelenlévő erőit, mind a boldog élet reményét; példájával és tanúságával vádolja a világot a bűnről, és megvilágosítja azokat, akik keresik az igazságot.

Éppen ezért a világi hívek, még ha evilági dolgokkal foglalkoznak is, értékesen járulhatnak a világ evangelizációjához, s ezt meg is kell tenniük. Vannak közülük egyesek, akik a fölszentelt szolgák híján vagy üldöztetésük miatt képességeik szerint bizonyos szent szolgálatokat pótolnak; sokan mások minden erejüket az apostoli munkára áldozzák; de kivétel nélkül valamennyiüknek közre kell működniük a világban Krisztus országának terjesztésében és gyarapításában. A világi hívek tehát komolyan törekedjenek a kinyilatkoztatott igazság mélyebb megismerésére, és állhatatosan kérjék Istentől a bölcsesség ajándékát.

A II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója az Egyházról 35. pontja

XVI. Benedek: Miért élünk?

Pontosan így van: azért létezünk, hogy megmutassuk Istent az embereknek.

Nincs semmi sem szebb annál, amikor elér és meglep bennünket az Evangélium, Krisztus. Semmi sem szebb, mint ismerni Őt és közölni másokkal a vele való barátságot.

A Pápa számít(ott) rád!

Kedves fiatalok, az Egyháznak szüksége van rátok, szüksége van elkötelezettségetekre az Egyház szolgálatában. A pápa is számít rátok. Fogadjátok az Úr Lelkének tüzét, hogy az evangélium lelkes hírvivőivé váljatok!

II. János Pál Pápa szentbeszéde a VI. Ifjúsági Fórum résztvevőinek a St. Étienne du Mont templomban 1997. augusztus 23-n (XII. Ifjúsági Világtalálkozó, Párizs)
  • Jóbel

Tanúságtétel, üzenetátadás, befogadás

Az evangélium hirdetésének legfőbb útja a tanúságtétel. Íme: itt és itt él valaki keresztény, vagy valamely keresztény csoport az emberek nagyobb közösségében. (…) Hitük egyszerűen és spontán módon kisugárzik a közéletre, és olyan értékeket fogadtatnak el maguk körül, amelyek fölötte állnak a szokott értékrendnek; kisugárzik másokra reményük is, amellyel olyasmiben remélnek, amit nem lehet látni, de még csak elképzelni sem. Csupán puszta életükkel, szavak nélkül is tanúságtétel ez. Akik őket látják, önkéntelenül is azt kérdezik maguktól: Miért ilyenek ők? Miért élnek így? Mi ad nekik erőt? Miért vannak itt? Az ilyen csöndes tanúságtétel magában véve is már erősen, eredményesen terjeszti a Jó Hírt. Ez az evangelizálás első lépése.

Hosszabb távon azonban az élet legszebb tanúságtétele is kevés, ha nem kíséri és igazolja az, amit Péter apostol így fejez ki: „Adjatok számot reménységetekről”. Ezt a reménységünket ki kell fejteni a Jézus Krisztusról szóló világos, egyértelmű beszéddel. A Jó Hírt, amelyet először az élet tanúságtétele mutatott be, előbb-utóbb az élet igéjének hirdetése kell, hogy kövesse. Addig nem lehet szó teljes értékű evangelizációról, amíg nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten Fiának nevét, tanítását, életét, ígéreteit, Országát és annak igazságait.(…) Ez az „üzenetátadás” az ún. kérügma, prédikáció, vagy katekézis oly fontos eszköze az evangelizálásnak, hogy gyakran azonos jelentésben használják e kettőt. Mégis azt kell mondanunk: maga a hithirdetés is csak része az evangelizálásnak.

Maga a hithirdetés ugyanis csak akkor éri el teljességét, ha az emberek megértik, befogadják, magukévá teszik és szívükkel ragaszkodnak hozzá. Befogadják az igazságot, amelyet Urunk jósága nyilvánított ki – de nemcsak az igazságot fogadják: be, hanem vele együtt magát a keresztény életprogramot is: a megújított életet, amiről az igazság szava beszél. Aki tehát befogadja az evangéliumot, az ragaszkodik az „Isten Országához”, a „megújult világhoz”, a dolgok megújult szemléletéhez, az új életmódhoz, a megváltozott és közösségi élethez.

VI. Pál pápa Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról 21-23. pont

Mit jelent evangelizálni?

Evangelizálni: Az egyház számára ez a szó annyit jelent, hogy vigye el a Jó Hírt az emberiség minden csoportjához, és az evangélium benső erejével alakítsa át az embereket. Így valósul meg maga az új emberiség: „Lásd újrateremtek mindent”. Új emberiség természetesen csak akkor alakulhat ki, ha előbb maguk az egyes emberek újulnak meg, a keresztségben újjászületve és az evangélium szerinti életben. Az evangelizálás célja, hogy létrehozza ezt a benső átalakulást. Azt is lehetne tehát mondani, hogy akkor beszélünk evangelizálásról, amikor az egyház magának az általa hirdetett isteni üzenetnek erejével megtéríteni igyekszik az egyes embereket és az emberi közösségeket; és megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik: munkáját, életét, közvetlen környezetét.

Az emberiség minden területét meg akarjuk újítani. (…) Az emberi élet területe az emberek általános értékítélete, érdeklődési körük, gondolkodásmódjuk, eszméik és eszményeik, amennyiben ellentétben állnak Isten szavával és üdvözítő tervével. (…) …evangelizálni kell magát az emberi kultúrát, illetve kultúrákat. Evangelizálni: nem felületesen, nem külsőségesen, nem díszletszerűen, de belülről, életet alakítva, gyökeresen.

VI.Pál pápa Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról 18., 20. pont

Pápai mondatok az új evangelizációról

  • Eljött az új evangelizáció ideje.
  • Csak egy evagelizált Egyház képes evangelizálni.
  • Az új evangelizáció nem jelent új evangéliumot. Evangelizálni azt jelenti, hogy egy személyt hírdetünk: Jézust.
  • Az új evangelizáció célja: személyes döntésre segíteni az embereket Jézus Krisztus mellett.
  • Eljött az ideje, hogy az Egyház minden erejét az új evangelizációra fordítsa.
  • Az új lelkesedéssel történő új evangelizáció szilárd hitet feltételez. Ez a lelkesedés legyen apostoli munkátok pecsétje.
  • Az új evangelizáció elengedhetetlen feltétele, hogy sok és képzett evangelizátor legyen.
  • El kell kezdeni a világi hívők teljes, fokozatos, állandó képzését, olyan szervezetek által, melyek segítsék a kiképzők kiképzését és szervezzenek kurzusokat és iskolákat, egyházmegyei és nemzeti szinten, különösen is odafigyelve a szegények képzésére.
  • Hirdetni kell élő és vidám formában a kérügmát!
  • Az új evangelizáció szükségessé teszi az egész egyház lelkipásztori megtérését.
A Latin-amerikai Püspöki Konferenciák IV. Általános Konferenciája, 1989. II. János Pál pápa kezdő beszéde

Üdvözülhetünk-e, ha nem hirdetjük az evangéliumot?

Kérjük a keresztényeket és minden evangelizálót, fontolja meg imádságban a mondottakat: hogy az emberek ugyan üdvözülhetnek Isten irgalmas kegyelméből egyéb utakon is, ha mi magunk nem is hirdetjük nekik az evangéliumot; -- de vajon mi magunk üdvözülhetünk-e, ha az evangéliumot nem hirdetjük: hanyagságból, félelemből, szégyenkezésből, amit Szt. Pál úgy fejez ki, hogy "az evangélium szégyene''. Mi lesz a mi örök sorsunk, ha esetleg téves alapállásból hagyunk fel az evangélium továbbadásával? Ez ugyanannyi volna, mint elárulni az isteni meghívást. Isten ugyanis azt akarja, hogy az evangélium magvát ember hintse el embertársa lelkébe. Rajtunk áll, hogy e mag fává terebélyesedik-e, gyümölcsöt terem-e? Őrizzük meg tehát a szív buzgóságát. Őrizzük meg azt az édes örömöt, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot, még ha könnyek között vetünk is. Legyen bennünk ez a szándék szilárd elhatározássá, amitől senki sem tud eltéríteni.

VI.Pál pápa Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról 80. pont

Menni alig tud, mégis fut a pápa

Az eltelt években számtalanszor megismételtem új evangelizációra szólító felhívásomat. Most is megismétlem ezt, főként annak bizonyítása érdekében, hogy fel kell elevenítenünk a kezdetek lendületét, át kell adnunk magunkat a Pünkösd utáni apostoli igehirdetés hevének. Pál lángoló érzelmeit kell felszítanunk magunkban, aki így kiáltott: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1 Kor 9,16).

Ez a szenvedély bizonyosan feltámasztja majd az Egyházban az új missziós lelkületet, amely nem „specialisták” csoportjának lesz fenntartva, hanem Isten népének minden tagját felelősséggel elkötelezi majd. Aki valóban találkozott Krisztussal, az nem őrizheti meg őt önmagának, hanem hirdetnie kell. Új apostoli lendületre van szükség, amelyet - mint minden megkeresztelt és megbérmált hívőt kötelező erőt - a keresztény közösségek és csoportok mindennapos feladataként élünk meg...

Novo Millennio Ineunte - II. János Pál pápa apostoli levele a 2000. esztendő nagy jubileuma végén; 40. pont

A mai európai Egyház küldetése

A remény evangéliuma, melyet az Egyház megkapott és egészen magáévá tett, megköveteli, hogy minden nap hirdesse és tanúskodjék róla. Ez az Egyház sajátos hivatása mindig és mindenütt. Ez a mai európai Egyház küldetése is.

Az evangélium, melyet hirdetnünk kell, mindig ugyanaz marad, de a módok, ahogyan hirdetjük, különbözők lehetnek. Mindenki hivatása, hogy minden körülmények között „hirdesse” Jézust és a belévetett hitett; „vonzzon” másokat a hitre, az evangéliumot tükröző személyes, családi, hivatásbeli és társas életmódjával; „sugározzon” maga körül örömet, szeretetet és reményt, hogy látván jó tetteinket, sokan dicsőítsék mennyei Atyánkat (vö. Mt 5,16), s mintegy „fertőzze meg” és győzze meg őket a jóság; „kovásszá” kell lenni, mely belülről alakítja át és élteti az összes kulturális megnyilvánulásokat.

Európa hiteles evangéliumhirdetőket vár, akiknek életében a Krisztus keresztjével és föltámadásával való egységből fölragyog az evangélium szépsége. Ilyen evangéliumhirdetőket nevelni kell. Ma a korábbiaknál is nagyobb szükség van rá, hogy küldetéstudat éljen minden keresztényben, kezdve a püspökökön, a papokon, a diákonusokon, a szerzeteseken, a hitoktatókon....

Az Egyház Európában - II. János Pál pápa szinodus utáni apostoli buzdítása; 45., 48., 49. pontjaiból

Sürgető felhívás

A misszió „egy mindenkinek szánt ajándék örömteli hirdetése, amely mindenki számára nyitva áll, mindenki szabadságának legnagyobb tiszteletben tartásával: a Szeretet-Isten kinyilatkoztatásának ajándéka, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” (Jn 3,16)... Az Egyház ezért nem vonhatja ki magát a népek javára végzett missziós tevékenységből. A missio ad gentes elsődleges feladata továbbra is annak hirdetése, hogy az emberek Krisztusban találják meg az üdvösséget, aki „Út, Igazság és Élet” (Jn 14,6) (Novo millennio ineunte 56). Ez mindenkinek szóló meghívás, olyan sürgető felhívás, amelyre haladéktalanul nagylelkű választ kell adni. Indulni kell! Késlekedés nélkül el kell indulni, mint Mária, Jézus Anyja, mint a pásztorok, akiket felébresztett az angyal szólítása, vagy mint Mária Magdolna, miután találkozott a Feltámadottal. „Ezen új évszázad kezdetén lépéseinknek még fürgébbeknek kell lenniük, miközben a világ útjait újból bejárjuk... A feltámadt Krisztus meghív minket, hogy újra találkozzunk vele a Felső Teremben, ahol a ’hét első napjának’ estéjén (Jn 20,19) megjelent övéinek, hogy rájuk ’lehelje’ a Lélek éltető ajándékát és elindítsa őket az evangelizáció nagy kalandjára” (uo. 58).

Kedves Testvéreim! A misszióhoz imádságra és konkrét elköteleződésre van szükség.

Oldalak