A. Elfelejtettünk…

A mai magyarországi pasztoráció hasonlít annak a földművesnek a munkájához, aki kertjét megtrágyázta, felszántotta… öntözte, ekézte és kapálta, megvédte a kártevőktől, egész évben mindent elvégzett rajta, de valahogy – nem is lehet megérteni hogyan – kimaradt a magvetés. Egyszerűen elfelejtette. Így minden igyekezete ellenére sem aratott termést. (Lásd: Irányvonalak a tervszerű első igehirdetéshez, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2000.; 5. o.)

El kell ismernünk azt, hogy a magyar katolikus egyház „evangelizációs stratégiája”, mely a rendszerváltás után alakult ki, nem hozza meg a kívánt eredményt. A templomainkban továbbra is csak hallgatják a miséket, plébániáink nem közösségek közössége, újak alig csatlakoznak hozzánk. Az iskoláinkban érettségizők, végzők pedig csak elenyésző számban jelennek meg a közösségekben.

Sokat dolgozunk, még sincs termés. Rosszul szántunk, kapálunk? Nem ezzel van a baj. A hiba az, hogy nem végzünk el egy fontos munkafázist: nem vetünk magot. Más szóval nem halásszuk az embereket, hiányzik az evangelizáció gépezetéből egy fogaskerék.

Evangelizációs iskolánk egy hiányzó fogaskerék. Bizonyára, nem az egyetlen hiányzó fogaskerék egy-egy plébánia-közösség életében, de hisszük: Isten minden alkatrészt odaadott a magyar egyháznak is, csak össze kell raknunk.

B. A hiányzó fogaskerék

Az evangelizáció a teljes egyházi tevékenységünket átölelő folyamat, amely egymásra épülő szakaszokból áll: (KÁD 47-49)

Magyarországon az evangelizáció folyamatából hiányzik egy meghatározó lépés, a fundamentum (RM 44), az első evangelizáció, a kereszténnyé válás startköve: a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusnak örömhírként való hirdetése azzal a kifejezett céllal, hogy a kereső ember – az Istennel való személyes találkozásból fakadóan – higgyen, azaz teljesen rábízza magát Istenre és megtérjen, vagyis az életének megváltoztatása mellett döntsön. A kérügma miatt – mely ennek a hirdetésnek a tartalma – gyakran nevezik ezt a szakaszt kérügmatikus evangelizációnak is.

A kérügma hirdetésének kihagyásával az evangelizáció megreked. Az első evangelizáció prófétai küldetésének kihagyásával csupán képzeletbeli növényeket gondozunk kertjeinkben… Ezért nincsenek katekumen csoportjaink, ezért nincsenek közösségeink a plébániákon és ezért nincs misszió sem.

Míg működött a népegyház, vagyis az egyház és a társadalom kb. egy és ugyanazon közösség volt, a pasztorációban nem volt fontos a megtérés, a keresztény életnek ugyanis nem volt konkurenciája. De ma már van, sőt ma a keresztény közösség a kisebbség a nagy pogányságban: kontraszttársadalom.

Új helyzet van tehát, ami gyökeresen új pasztorációt és gondolkodásmódot igényel. Az intellektuális és racionális hittérítés korszaka lejárt. Ma új típusú evangelizációra van szükség: visszavezetni a pogányságból az embereket Isten Országába. Az új evangelizáció legkritikusabb eleme tehát az evangélium nyílt hirdetése és a megtérésre való meghívás. Vagyis, azok hiányoznak, akik vetnek: az evangelizátorok.