Az első hét nap amit Jézus csapatában töltöttem az evangelizációval
Pont Pál kurzus? -kérdeztem először félig magamtól, félig Istentől ezt a kérdést mikor meghívást kaptam a kurzusra. Már voltam egy pár kurzuson, de mégsem éreztem elég felkészültnek magam a dologra.
A válasz egész egyszerűen bennem fogalmazódott meg...: Mi értelme lenne a hitemnek, ha ezt nem adnám tovább? Vagy lehetek én olyan önző, hogy Isten szeretetét, -amit én is nap mint nap tapasztalok- megtartom magamnak, hogy csak én részesedjek belőle? A válasz egyértelműen a NEM volt, ami annyit jelentett, hogy ott a helyem a Pál kurzuson.
Még mindig nem éreztem magam elég felkészültnek a kurzusra, de abba biztos voltam, hogy meg akarok tanulni evangelizálni, illetve el akarom sajátítani a helyes módszert... Nagyon sok mindenre megtanítottak a kurzuson, megtanultam a menetét az evangelizációnak, a célját, és a helyes módját is. De ami a legfontosabb, hogy Isten eközben elkezdett engem formálni ...
Ahogy a megtérésnél Isten átformál engem arra, hogy be tudjam fogadni Őt, úgy most átformált engem arra, hogy az Ő katonája legyek. De ehhez hosszú idő kellett, hogy kiragadjon a megszokott környezetből, és a külvilágtól elzárva megcsiszolja azt a darab kőzetet, amely bennem van és az Őneki tetsző formára alakítsa azt ki. Többek közt rájöttem arra, hogy az Evangelizációt Jézus oldalán a legkönnyebb , mert igazából Ő végzi a dolgokat nem is én..., és nekem csak hagyni kell magam, hogy egy báb legyek amit a Szentlélek mozgat, és rájöttem, hogyha átadom magam neki, akkor már sokkal egyszerűbb... Én Jézus mellett olyan vagyok mint egy pulikutya, amely összetereli a bárányokat, Én csak fontoskodom, rohangászok, de ha nem lenne a Jó Pásztor az oldalamon, mit sem érne az egész...
Talán a kurzust megelőző "evangelizáció-próbálkozásaim" legnagyobb hibája az volt, hogy én a saját erőmből akartam mindent véghez vinni.
Visszanézve, így a kurzus után nagyon szép emlékek jönnek elő... Nagyon jó volt megélni a testvérek szeretetét, amely körülvett, és a Szentlélek kenetét megkapva nagyobb erővel indultam/indulok neki a pillanatnyilag nagynak látszó akadályoknak.
Nem azt mondom, hogy a kurzusról visszatérve én lettem a tökéletes evangelizátor mintaképe, sőt... de Isten egy folyamatot indított el bennem, amely a mai napig tart... folyamatosan csiszolja azt a követ amit elkezdett csiszolni, és én minél szomjasabban, és alázatosabban akarom azt tenni, amit Ő rám bízott/rám bíz.
Kedves testvérem! Neked is meghívásod van ebbe a csapatba, de bármikor is csatlakozol, Jézus mindig vár rád! (de szerintem minnél hamarabb csatlakozol annál jobb) Hálát Adok Istennek, hogy elindított és vezet ezen az úton! Dicsőség Neki! Ámen
Friss hozzászólások