Mi az új evangelizáció? Számunkra nem egy elmélet, amit újra és újra meg kellene határozni, hanem egy világos és sürgető feladat, amit meg kell tenni.
Amikor 30 éve Isten elindította az iskolát, nem vesztegettük az időnket elméletekre, vitákra, mások meggyőzésére vagy megnyerésére, egyszerűen félreálltunk a hivatalos, felső egyházi élet reflektorfényéből és elkezdtünk valamit máshogy csinálni: elkezdtük a kérügmatikus evangelizációt. Ekkor még II. János Pál sem beszélt új evangelizációról és csak egy jelentéktelen mustármag volt az iskola egy jelentéktelen mexikói városkában. Az Istentől kapott feladatunk és küldetésünk az volt, hogy átéljük, eltanuljuk, átimádkozzuk, végiggondoljuk, kikísérletezzük, megérleljük és elterjesszük a kérügmatikus első hirdetést (első evangelizációt). Ma harminc év esszenciáját adjuk tovább: mi nem csak beszélünk róla, nem csupán elméleteink vannak, hanem konkrét tapasztalatunk és működő módszerünk, mely sokszorozható is.
Amink van az új evangelizációból, ajándékként kaptuk Istentől, ezért most az ő ránk áradt kegyelmével dicsekszünk, amikor továbbadjuk. Senkinél, aki az új evangelizációban kapott küldetést, nem vagyunk többek; amink van, amit továbbadunk, azért a miénk, mert Isten igen nagy szeretetében bennünket választott ki erre a feladatra. Sőt, sok barátunk van, akikkel közösen jártuk be a kérügmatikus első hirdetés felfedezésének útját. De nem is birtoklunk mindent, ami az új evangelizációhoz szükséges; az evangelizáció ugyanis az Egyház közös feladata. De pont ezért: megosztjuk a kérügmatikus első evangelizációban szerzett tapasztaltunkat minden, közösséggel, plébániával, testvérrel, paptestvérrel, világi munkatárssal, aki meg akarja azt tanulni.
Miért nevezi az Egyház újnak ezt az evangelizációt? Új evangéliumot kellene hirdetni? Új médiamódszereket kellene tanulnunk és az interneten kellene evangelizálnunk, azért új? Nem, tapasztalatunk szerint nem, nem erről van szó.
II. János Pál szavait idézve Isten egy új evangelizációt készít elő, ami attól új, hogy amikor kibontakozik:
És a lényeg: Mikor lesz képes a Katolikus Egyház így evangelizálni? Amikor egészen megújul. Ezért új ez az evangelizáció.
A tapasztalataink a kurzusainkban van összefoglalva. Ha szeretnéd a kincseinket megismerni és elvinni, erre ez a weboldal, könyvek, képek, videók nem alkalmasak, gyere és vegyél részt a kurzusainkon. A kurzusok maguk is bemutatják, mint jelent új módon evangelizálni. Legnagyobb kincsünk maga az a világos kérügma, amellyel nem csak kurzuson lehet evangelizálni, hanem képessé tesz bármilyen szervezett vagy személyes, spontán evangelizációban hirdetni olyanoknak az örömhírt, akiknek szívét a Lélek megnyitja.
Nem véletlenül nem vagyunk könyvírók, mivel nem elméletet adunk tovább. Jelmondatunk: Evangelizálni evangelizálva tanulunk meg. De ha egyszer Isten kéri tőlünk, majd összefoglaló könyvet is írunk a kérügmatikus első evangelizációról. Ilyenek lennének benne:
Az első evangelizációt megelőző szakasz az evangelizációban a tanúságtétel: tettekkel és szavakkal.
A szóbeli tanúságtétel helye az evangelizáció folyamatában az evangélium iránti érdeklődéskor van, hogy segítsen megnyitni a szívet, mint a tiatírai Lídiának (ApCsel 16,14). Az érdeklődök nyitottá válásának egyik eszköze a tanúságtétel. Olyan, mint egy kulcs elfogatása a zárban.
Mi, művelt európaiak hajlamosak vagyunk elméletekben, elvontan, általánosságban gondolkodni és fogalmazni. És gyakran az evangélium hirdetése nagyon elméleti marad. Pedig az érdeklődők arra kíváncsiak, hogy konkrétan hogyan lehet találkozni Istennel; konkrétan mit jelent vele találkozni; miben nyilvánul meg az, hogy valaki bízik Istenben és hisz neki, ill. benne; hogy konkrétan hogyan történik a megtérés, mi változik ekkor; hogyan tapasztaljuk meg Isten szeretetét, a Szentlélek jelenlétét; konkrétan mit jelent Istenhez szólni; konkrétan hogyan szól Isten hozzánk?
Egy példa többet ér, mint ezer elméleti szó. Vegyük észre, az evangéliumok sem definiálják, hogy mit jelent Jézusban hinni, hanem sok-sok példát adnak arra, hogyan lettek hívővé az emberek Jézus körül, vagy hogyan utasították vissza Jézust. És az embereknek ma mai példákra van szükségük.
A tanúságtétel nélkül olyan az üzenetünk, mint ha titkosítási algoritmusok védnék, amit a hallgatójának fel kellene törnie. Ha érthető üzenetet akarunk továbbadni, akkor benne kell legyünk mi magunk is a saját példánkkal: hogyan találkoztam Istennel, hogyan tértem meg hozzá; hogyan hozta rendbe, helyére Isten az életemet. Ez többen mond el minden definíciónál.
Az Istennel való találkozásunk és megtérésünkről szóló tanúságtétel tehát elhagyhatatlan része az első evangelizációnak. Ezért igaz az, hogy csak tanúk képesek evangelizálni, mert csak a tanuk tudnak személyes példát adni arról, hogyan tértek meg Jézushoz.
Mindenki képes tanúságot tenni a megtéréséről, aki megtért.
Az új evangelizációnak három alapvető síkja van – amely összecseng az egyház négy alapfunkciójával –, ez pedig: a prófétai, papi és királyi evangelizáció:
De nem gondolom, hogy ezzel a három síkkal nagy újdonságot mondanék. Amit viszont ki szeretnék hangsúlyozni: ez nem azt jelenti, hogy az evangelizációnak három útja lenne, amit be lehetne külön-külön járni. Senkit sem akarok megbántani, de óriási nagy tévedés az, amikor úgy határozzák meg egyesek, akár mozgalmak is magukat, hogy: 1. „én a tettekkel való evangelizációt képviselem: nem kell beszélni, helyette, inkább élj úgy, hogy kérdezzenek”, vagy 2. „a mi házunk az imádság háza, mi imádkozunk az emberekért”, vagy 3. „mi kérügmatikusak vagyunk, a mi közösségünk küldetése az kérügma hirdetése”. És ezt ráadásul büszkén jelentik ki önmagukról.
A piaristákhoz jártam suliba, ott mondta sommásan az egyik tisztelt atya, hogy „A sola elvek mindig protestánsak, a katolikus kötőszó a ’nem csak, hanem is’. ” Talán kicsit túlzás a megfogalmazás, de megjegyezhető és ebben az esetben igaz. Pasztorális eretnekség Jézus hármas tevékenységét elvágni egymástól. Aki három egymástól elválasztható utat, vagy területet lát maga előtt, az ivartalanítja az evangelizációt: nem terem gyümölcsöt.
A prófétai, papi és királyi evangelizáció együtt létezik, együtt hatékony és csak együtt valódi. Igaz ez egyéni, közösségi, plébániai, egyházmegyei szinten is: minden evangelizációs tevékenységünkben benne kell legyen mindhárom. A gyakorlati evangelizációban egyszerre van jelen mindhárom, vagy elhal az evangelizáció. Egyik sem fontosabb a másiknál. De együtt megsokszorozzák erejüket. Három sík, amely térlátást eredményez az evangelizációban.
Egyszerűen szólva egyéni szinten: élj úgy, hogy feltűnő jel legyél a sötétségben; tégy tanúságot Istenről és hirdesd az evangéliumot bátran; imádkozz a nyitottakért, hogy találkozzanak Istennel és megtérjenek. Ez így együtt hatékony, mert így krisztusi.
Mit nevezünk kérügmatikusan evangelizáló mentalitásnak, más szóval kérügmatikus gondolkodásmódnak?
Egy olyan látásmód az első evangelizációról, melynek
Úgy is fel szokták tenni a kérdést: mi a feltétele annak, hogy valaki evangelizáljon, képes legyen az első evangelizációra?
Azt gondolom, hogy három alapvető feltétele van ennek:
Csak az tud a Jézussal való személyes találkozásra elvezetni és a megtérés útján végigvezetni, aki ismeri személyesen Jézust és maga is megtért.
Fiatal koromban udvaroltam egy lánynak, aki kevés híján Jehova Tanúja volt. Eléggé megtörte az élet és őszintén kereste Istent. Többször kifejezte, hogy számít rám ebben. Én persze meg akartam téríteni, jobban mondva katolizálni akartam, de nem sikerült: teljes kudarcot vallottam. Néhány év eltelt, mire választ kapta miért: én sem ismertem Istent, honnan tudtam volna bemutatni Istent? Az, hogy tudtam, mások mit mondanak róla, nem volt elég.
Az evangélium ugyanis nem a tanok vagy igazságok, hanem egy személy, Jézus. Abból még nem lesz evangelizátor, aki pontosan ismeri az Egyház tanítását, vagy akár magát a kérügmát. Abból nem lesz evangelizátor, aki tudja, hogy a legkiválóbb teológusok és könyvek mit mondanak Jézusról. Csak az, aki maga is ismeri személyesen Jézust, aki találkozott vele, az tud elvezetni egy életet átformáló találkozásra Jézussal.
Sokan vannak az Egyházban, akik beszélnek arról, hogy meg kellene térni, de maguk sem tudják, hogy mit értenek alatta. Aki maga nem tért meg, senkit sem tud elvezetni a megtérésre.
Van egy egyszerű tény az evangéliumban: Jézus a tanítványok közül választotta ki az apostolait a küldetésre és a hetvenkettőt is. Jézust nagy tömeg követte, akik csodálták őt, de küldetést csak a tanítványok kaptak.
Miért? Mert az evangelizáció nem propaganda. Az evangélium azért örömhír, mert itt és most megtapasztalható körülöttünk, amit hirdetünk. Hadd fejtsem ezt ki jobban: Jézus azzal küldte el a tanítványokat, hogy járják be előtte kettesével a falvakat és jelentsék be Isten Országának elérkezését. A tanítványok mindenkit összecsődítettek és amikor megérkezett Jézus, megtapasztalták, hogy elérkezett az Isten uralma: a szegényeknek hirdetik az evangéliumot, a vakok láttak, a sánták járnak és a bűnösök bűnei megbocsáttatnak. Az Isten országa földrajzilag is behatárolható volt: ott volt a királya, Jézus körül, Jézussal ment. Jézus igehirdetése azért volt különleges, mert amit hirdetett, az meg is valósult.
A tanítvány az, aki olyan, mint a Mestere. Úgy él, úgy gondolkodik, úgy imádkozik, úgy hal meg…, mint a Mestere. Az a tanítvány, aki körül ott van Jézus ismertetőjele: Isten országa.
Az evangélium első hirdetése nem reklám. Amit hirdetünk, az megtapasztalható is ott és akkor. Ezért választ Jézus küldötteket csakis a tanítványok közül.
Ma oda jutottunk, hogy az evangelizáció felelősei, nem is tudják mi az üzenet. Keresni kell. Egyesek szerint nincs is releváns üzenetünk és más vallásokból kölcsönöznek üzeneteket. Egyesek szerint van valami üzenet, ami kiolvasható a Szentírásból, de az meglehetősen homályos. Egyesek szerint pedig az üzenet egy általános emberi igazság (mégpedig a szeretet). Egyesek szerint pedig nincs is szükségünk üzenetre.
Az evangelizátor, vagy hírnök, hírvivő egy szerep, mely a feladó, a címzett és az üzenet erőterében értelmezhető. Ha nincs üzenet, akkor alapvető szereptévesztésben van a hírnök. Ha elveszti a rá bízott üzenetet, nem pótolhatja valami mással vagy hasonlóval. Nem redukálhatja le az üzenet összegzésére vagy egy részletére. Nem adhatja át az üzenetet átázott, olvashatatlan formában.
Attól lesz valaki hírvivő, hogy megbízást kapott a hír továbbítására. Szükséges átélnünk a megbízatást, szükséges átvennünk az üzenetet, amelyet ránk bízott Isten, amit nem változtathatunk meg, hanem célba kell juttatnunk.
Az első evangelizáció lehetetlen, ha a művelője nem tanúja az élő Jézusnak, ha nem tanítvány csak propagandista és lehetetlen, ha nem bíztak rá üzenetet.