Kellesz

2019 adventje
Fotó: https://www.flickr.com/photos/sackton/8271852886

Nem jó az embernek egyedül (Ter 2,18) – jelentette ki Isten alig pár nappal a világ teremtése után. Mégis, évezredek számolatlan során keresztül is a magánytól szenved az ember. Pedig egyre több van belőle, sokak szerint túlontúl sok is, és ezért esik újra és újra egymásnak, vagy ha nem egymásnak, hát majd maga a bolygó roppan bele a túlnépesedés okozta túlterheltségbe. Vélik számosan.

Isten nem így gondolja. Nem gondolja azt, hogy az emberből valaha is lehetne túl sok, és abban sem változott az álláspontja, hogy nem jó egyedül embernek lenni. Csak mi vagyunk túlontúl hajlamosak arra, hogy ne figyeljünk oda egymásra. Valahogy könnyebben időzik tekintetünk akár naphosszat csak saját bánatunkra meredve. Ha pedig megszabadulnánk ettől a bánattól, valahogy könnyebbnek találjuk csak magunk fáradozni saját bajunk elmúlatásán. Talán észre sem vesszük eközben a bajaink és bánatunk mögött tátongó sötétséget, az emberiség legősibb és legvalóságosabb problémáját: magányunkat. Akár sokan vagyunk, akár kevesen, akár csak egymagunkban, magányosak vagyunk. Nem elég egy fedél alatt lenni, nem elég egy városban élni, találkoznunk is kell egymással ahhoz, hogy ne magányosak legyünk. Észrevenni egymást, meghallgatni egymást és oda is figyelni egymásra. Amint nem saját bánatunkat akarjuk önkezűleg orvosolni, hanem elkezdünk egymásért tenni, nem csak a másik ember baját tudjuk enyhíteni, hanem a vele való találkozásban az ő jelenléte a mi magányosságunkat is gyógyítja. És ekkor észrevesszük, hogy oszladozik a sötétség és világítani kezd a világosság (1Jn 2,8), mert nem magányosságra lettünk alkotva, hanem arra, hogy egymás számára legyünk emberek.

Együtt lenni öröm. Az öröm pedig együttes természetű: közösségben létezik, éppen ezért továbbadásra sarkall. Minél többekkel osztják meg, annál több lesz belőle. Az  együttléthez a találkozás vezet, a találkozáshoz pedig az érkezés. Advent az érkezés ideje, amely karácsonykor válik találkozássá. Isten tudja jól, mennyire nem jó az embernek egyedül, hiszen a másik ember nélkül is és Isten nélkül is magányos. Ezért döntött úgy, hogy egyszerre emberként és Istenként is találkozik velünk Jézus Krisztusban, akinek már a születése híre is tovaterjedő örömhír volt. Anyját, Máriát így köszöntötte az angyal: „Örvendj, kegyelemmel teljes!” (Lk 1,28). Az örömhír Máriát arra sarkallta, hogy meglátogassa szintén gyermeket váró rokonát, Erzsébetet, akinek méhében az örömtől megmozdult a magzat (Lk 1,41), amikor a két édesanya találkozott. A Jézus születését elújságoló angyal örömhírt hozott a pásztoroknak: „Nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek!” (Lk 2,10). Nem is csoda, hogy a pásztorok gyorsan útra keltek, és találkoztak Máriával, Józseffel és a jászolban fekvő gyermekkel (Lk 2,16).

A találkozás öröm ember és ember között, Isten és ember között. Jézus eljön, hogy benne Isten találkozzon az emberrel, és eljövetele arra hív minket, hogy találkozzunk vele is és egymással is. A találkozás gyógyítja mindannyiunk magányosságát, az együttlétben elmúlik lelkünk sötétsége, karácsonykor véget ér az éjszaka, mert meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa (Lk 1,78-79).

Nem jó az embernek egyedül. A magányosság ellenszere a találkozás. Biztos, hogy van, aki éppen rád vár, hogy találkozzon végre veled. Keresd fel, kellesz neki! Hagyd, hogy felkeressen, kellesz neki!

Obo

  • bubu