A Szent András Evangelizációs Iskola evangelizációs tervének, mint Szent András apostolnak is, az a küldetése, hogy megkeresse Pétert, hogy szolgálja, szeresse és hirdesse az Úr Jézust.
A kettő közül, akik ezt hallották (Keresztelő) Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: „Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). Jn 1,40–42
Az a küldetésünk, hogy a Szentlélek nagy erejével evangelizáljunk, hogy maradandó gyümölcsöt teremjünk (Jn 15,8.16).
Ecclesia evangelizandi causa exstat.
Az egyház azért van, hogy evangelizáljon. Evangelii Nuntiandi 14
Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról. ApCsel 4,33
Az apostolok | Az evangelizáció művét senki sem képes egyedül véghezvinni, még egy apostol sem, hanem mindannyiuk közössége, Péterrel az élen. |
nagy hatalommal | A Lélek parrésziájával* (az Ige kenete) és dünamiszával** (a karizmák ereje). |
tanúskodtak a feltámadásról. | A kérügma szintézise, ami az Úr Jézus halálának megvallása és feltámadásának hirdetése, amíg vissza nem tér. |
Az a projekt általános célja, hogy válaszoljunk Jézus hívására, aki evangelizálni küldött bennünket a világ határáig új evangelizátorokat képezve a harmadik évezred új evangelizációja számára.
Célkitűzésünk, hogy evangelizációs iskolát hozzunk létre a Katolikus Egyház minden egyes plébániáján. Hogy a plébániák ne csak kulturális központok legyenek, hanem egy asztal is, amely Isten Szavának kenyerét osztja szét, evangelizátorokat formál, s így evangelizált és evangelizáló egyházzá váljék.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Mk 16,15
- * παρρησία – parrészia:
- nyílt beszéd, ill. szó, mely semmit sem rejt el; a szólás bátorsága (ógörög).
- ** δύναμις – dünamisz:
- erő, képesség, hatalom, erőmegnyilvánulás (ógörög).
- Nyomtatóbarát változat
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások