Az Atya fokozatosan nyilatkoztatta ki magát, akár a szabadítási események által vagy a prófétai jövendölések szavai által. Egyetlen hatékony szavának révén minden teremtmény Alkotójaként nyilatkoztatta ki magát: és az Atya hű az Ő Ígéretéhez, aki előkészíti a Messiás eljövetelét.

Kiválaszt magának a föld nemzetei közül egyetlen nemzetet, Izraelt. A néptől azonban azonnali választ kér: hogy ne legyenek más isteneik rajta kívül, akivel szövetséget kötöttek a pusztában.

Izrael biztonsága ennek a parancsnak az oltalmán támaszkodik minden más parancsolat fölött. A boldogsága és természetfölöttisége ezen a földön erre az ingyenes szeretet válaszra támaszkodik, amelyet kapott. A farizeusok azonban kegyetlenül megpróbálták a menny és a föld Urát rossz és jó cselekedetek számolójává tenni, hogy minden embernek a saját érdemei által fizessen. Az Atya jelenlétét egy templom szentélyébe korlátozták, ahová senkinek nem szabadott belépnie. A Szövetség Istenével való kapcsolat egy szőrszálhasogató kapcsolattá korlátozódott a Törvénnyel.

Jézus darabjaira töri szét ezt a hamis Istenképet. Isten valódi milyensége, melyet Jézus által ismerünk meg, nem mond ellent a prófétáknak, de mindenképpen előre visz egy lépéssel a beteljesedésében. Anélkül, hogy elutasítaná a korábbi utakat, Jézus a teljes prófétai kinyilatkoztatás csúcsához érkezik.

Amikor Jézus kiűzi az árusokat a templomból, cselekedetének mibenléte gazdagabb üzenetet tartalmaz, mint a cselekedet maga. Azt jelenti, hogy a templom szerepe a rozzant, veszendő rendszerével a végéhez ért. Az Atya lélekben és igazságban valódi imádókat keres. A bűnök bocsánatában megmutatja, hogy a liturgikus kiengeszteléseknek már nincsen értelmük, mert az Atya Fiának kezébe helyezte a bűnök bocsánatának a hatalmát.

Amikor Jézus szombaton betegeket gyógyít, lecsökkenti a Törvények szerepét, amelyet a farizeusok az egyetlen törvénynek tartottak. „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért” - gyakran ismételte nem kis botrányt keltve ezzel. Amikor nem mossa meg a kezét étkezés előtt, az nem a tisztaság elleni probléma, hanem az a „pusztán emberi hagyományok” ellen szól. (Mt 7, 1-4; Mt 15, 1-3)

A legfontosabb, legújabb üzenet, így mint a legbotrányosabbnak számító Jézusnál, az Atya valódi arcának kinyilatkoztatásában áll. Természetfölöttibb, hogy felfedje az Atya titkát, aki betegeket gyógyít, démonokat űz ki az emberekből vagy aki a tanításokban új dolgokról szól. Jézus minden egyes példabeszédének egyetlen egy tárgya volt, mégpedig az, hogy megmutassa a földön az Isten Országát.

Egyike azoknak a botrányosnak számító példabeszédeknek, amelyek gyakorlatilag Jézus életébe kerültek a következő: Egy házigazda korán kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett egy dénárban a munkásokkal és kiküldte őket dolgozni. Újra kiment 9 órakor és 12 órakor és látott a piactéren tétlenül ácsorgó embereket és meghívta őket is a földjére. Délután 3 órakor újabb munkásokat talált. Végül délután 5 órakor visszatért és másoknak is felajánlotta, hogy dolgozni menjenek.

Amikor beesteledett, szólt a szőlősgazda az intézőjéhez: „Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig”. Jöttek is, akik 5 órakor érkeztek és kaptak egy-egy dénárt. Ahogyan haladtak, az elsők azt gondolták, hogy ők majd többet fognak kapni, de ők is csakúgy, mint az utolsók, egy-egy dénárt kaptak.

Észrevehetjük, hogy a szöveg nem azt mondja, hogy „amikor éjjel lett”, hanem azt, hogy „amikor beesteledett”. Tehát, még egy óra sem telt el azóta, amióta az utolsó munkásokat a gazda munkára hívta. Hogyha továbbá leszámítjuk azt az időt, amíg átkeltek a városon arra a helyre, míg kezükbe vették a szerszámokat, meg, hogy az intéző mindegyiküknek kiadta a bérét, gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy el sem kezdték a munkát, amikor szóltak, hogy bérükért álljanak sorba. Kétségtelenül az utolsó munkásoknak a lelkében csalódottság volt. Több időt töltöttek el a szőlőbe menéssel, mint magával a munkával. Épp hogy elkezdték. Logikus volt tehát, hogy nem reménykedtek semmilyen fizetségben.

Az intéző az utolsókkal kezdve fizette ki az egy-egy dénárt. Meg voltak lepődve. Valójában majdnem a semmi munkájukért ilyen bő fizetést kaptak. Nem tudták elhinni, biztos csak egy félreértés lehetett. Úgy tűnt, hogy a szőlősgazda nem ismerte a matematikát.

Azok a munkások, akik reggel 6 órakor érkeztek elcsodálkoztak, ahogyan ezt látták, elkezdték számolgatni, hogy mennyit kaphattak volna. Annak ellenére ők is egy dénárt kaptak. Akkor elkezdtek zúgolódni és tiltakozni ezért a hatalmas igazságtalanságért: ők elviselték a nap rettenetes hőségét és ugyanannyit kaptak, mint akik épp hogy megérkeztek. Ellenvetéseik jogosak voltak. Elviselték a munka nehéz súlyát tíz órán keresztül és ugyanannyit kaptak, mint azok, akik jóformán nem tettek semmit. Nem volt igazságos. Ahelyett, hogy a megszerzett dénárt tekintették volna, égett a gyűlölet bennük az utoljára érkezett munkások öröméért. Nem tudtak belenyugodni abba, hogy az ő erejüket, teherbírásukat nem ismerték el és az ő munkájukat nem értékelték. Azokkal hasonlították össze magukat, akik nem fáradoztak semmit.
„Barátom, nem vagyok veled igazságtalan: nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied, és menj! Én ennek az utolsónak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. Vagy talán nincs jogom azt tenni az enyémmel, amit akarok? Vagy talán a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?!" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

Akkor is, ha az ellenvetések több embertől jönnek, a szőlősgazda válasza személyre szól: „Barátom, nem károsítok meg senkit. Ebben egyeztünk meg. Te dolgozni akartál a szőlősömben egy megegyezett törvény rendje alapján. Így tehát, az alapján fizetlek ki téged, amiben közösen megegyeztünk. Azonban vannak mások, akik a szőlősömbe akartak dolgozni megegyezés nélkül, megbízva abban, hogy én meg fogom adni nekik azt, amit akarok. A szőlősömbe lehet megegyezéssel és megegyezés nélkül is dolgozni. Akik ragaszkodnak a szerződéshez, igazságosan fizetek. Azoknak, akik megbíznak bennem, nem fizetek, hanem adok az enyémből, mert azt teszek az enyéimmel, amit akarok. Veled igazságos vagyok. Másokkal nagylelkű vagyok.”

Az Atya igazságos az elsőkkel, de irgalmas az utolsókkal. A probléma nem az, ahogyan cselekszik, mert joga van ahhoz, hogy ami hozzátartozik azt tegye, amit akar, hanem az, hogy hol vagyunk mi. Melyik csoporthoz tartozunk? Azokhoz, akik a saját érdemeikhez mérten követelnek jutalmat vagy inkább azok szeretnénk lenni, akik elismerik, hogy megnyerték a lottó főnyereményét, mert az Atya irgalmat gyakorolt felettük?

A dénár, amelyet a korábban érkező munkások kaptak, megfelelt a fizetségüknek. Az a dénár, amit az utolsók kaptak, ingyenes ajándék volt. Isten senkinek sem a munkaidejének feltételéhez kötött. Hogyha ez az, amit akarsz, szerződést köthetsz, ahol megállapodás születik a munka és a rá vonatkozó fizetésről, de az világos, hogy nem fog többet adni annál, mint amennyiről a megállapodás szólt. Természetesen, amikor meglátod majd, hogy azoknak is, akik szinte semmit nem tettek érte ugyanannyit fizet, irigynek és szomorúnak fogod érezni magad.

Már korábban Jézus kapcsolatba hozta a templom szerepét kijelentve azt, hogy az emberi kéz által felépített épület helyébe az ő saját teste lép. Úgy tűnik, hogy most azonban Jézus nem értékeli a törvény cselekedeteit, látva azt, hogy azok, akik erőlködnek, kevesebbet kapnak, mint akik nem fáradoztak annyit. Ez az ortodox Törvény pártfogóinak tűrhetetlen volt, de mindenekfelett azoknak, akik arra kötelezték magukat, hogy észrevegyenek minden aprólékos törvénykezést, mert azt hitték, hogy ez fogja megadni nekik az irányt Istenhez, hogy behajtsák a fizetséget minden jó cselekedetükért.

Ez a példabeszéd vonatkozott az ő ellenségeire is, amely gyakorlatilag Jézus életébe került. Ő tudta, éppen ezért rögtön a példabeszéd elmondása után megjövendöli a szenvedését és a kereszthalálát (Mt 20). Azonnal felbujtották az ellenséges erőket, hogy a kereszt vesztőhelyére vigyék, mert nem tudták elviselni, hogy mások ilyen könnyen áldásban részesüljenek, amikor ők annyira fáradoznak.