Az evangelizáció a szó teljes értelmében nem korlátozódik csak az üzenet közlésére, hanem a mennyei Királyság újjáépítését is jelenti, amely szükségszerűen magában zárja Jézus Krisztus megjelenítését az emberi élet minden területén.
Szent Lukács kijelenti az Apostolok Cselekedeteiben: „Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról…” (ApCsel. 4, 33)
Az evangelizálás lehet erőteljes cselekedet, de sajnálatos módon erő nélküli is. Mitől függ e két pólus közti különbség?
Az Apostolok Cselekedeteinek a szerzője két hellyel adja meg a választ, amelyben a szavak megelőzik a megerősítést: az egyik a béna meggyógyításának csodatételében a jeruzsálemi templom Ékes kapujánál, a másik a Szentlélek kiáradásánál, amikor az Egyház erőt (erő a rendkívüli dolgok és csodák véghezvitelére) és hatalmat (szabadság és bátorság) kér az evangelizáláshoz.
Isten tervében Jézus halálának a híre és feltámadásának kihirdetése a hatalom jeleivel következnek be, amelyek meggyőznek (tanúskodnak) arról, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, feltámadt és él.
A jelek, a rendkívüli történések, a gyógyulások nem másodlagos tartozékai az evangelizálásnak, hanem az evangelizálás különböző módjai, formái, mert azt bizonyítják (tanúsítják), hogy Jézus feltámadt. Nem is fakultatívak, mert akkor nem lennének Isten terveiben. Egyes alkalmakkor a jelek követik az igehirdetést, mint a béna meggyógyításának az esetében, hogy Jézus szavai eljutnak a ház tetejétől ahhoz, akihez Jézus beszélt. (Mk 2, 1-12) Más esetekben megelőzik az igehirdetést, amely ad egy értéktöbbletet, és párbeszédet hoz létre, mint a béna meggyógyításánál az Ékes kapunál, amikor kétezer embert térítenek meg. Hallottam néha Emiliano Tardif atyát, hogy ezt a lépést így kommentálta: „Péter egyetlen prédikáció által és egyetlen gyógyítással kétezer embert térített meg. Mi kétezer prédikációval sem sikerül megtérítenünk senkit. A különbség a Szentlélek erejében van, aki megmutatja nekünk, hogy Jézus feltámadt.” Ahogyan Péter hirdette a jeruzsálemi templomtéren, „…miért csodálkoztok ezen, és miért ámultok rajtunk…”, mert ezek hozzátartozó részei az evangélium hirdetésének. A furcsa dolog nem az, hogy előfordulnak az nem lenne normális dolog, hogyha az igehirdetésből eltűntek volna. Nem tekinthetjük ezeket úgy sem, hogy e tetteket valakinek tulajdonítjuk, mivel ezek csakis Isten művei, aki szereti az ő gyermekeit, és mivel szereti őket, meggyógyítja azokat a szeretetével.
Isten meggyógyítja az ő gyermekeit, ami az ő szeretetének a jele, mert hála Jézus kereszten levő szenvedéseinek, mindannyiunkat meggyógyít a fájdalmunkból és betegségünkből. Ezért mindig léteznek az Ő ránk irányuló szeretetének jelei, a szeretetnek, amely a legnagyobb szeretet, mivel odaadja az életét is. Isten meggyógyít minket, mert Ő a Szeretet és így mindent, amit tesz, szeretetből tesz és szeretettel. Szeretete gyógymód jelleggel bír, valóságos gyógyír a pszichikai betegségekre és testi bajokra, amelyek az emberiséget sújtják.
Húsz éven keresztül részesültem abból a kegyelemből, hogy öt kontinensen prédikálhattam Emiliano Tardif atyával, akit Isten megajándékozott a gyógyítás karizmájával. Sokszor hallottam, hogy azt mondta, hogy senkinek sincs joga szétszabdalni, kiollózni az Evangéliumot elutasítva a gyógyításokat, mert nem tetszenek. Nem az a fontos, hogy mi tetszik, vagy nem, hanem az, hogy mindegyik az Isten tervében van.
A mai világnak szüksége van jobban, mint valaha ezekre a szeretet jelekre. Eléggé szenved, ezért nincs szüksége arra, hogy a kereszt fájdalmáról prédikáljunk, hanem inkább a kereszt erejéről. A szenvedés egymagában nem ment meg. Jézus már megváltott minket a szenvedése által, hogy felvette magára minden fájdalmunkat és betegségeinket.
Az Egyház a maga részéről szembeszáll a világ előtt álló kihívással, azzal, hogy ugyanazt az erőt tanúsítja, amely Jézusé, a Mesteré, hogy hirdesse az Örömhírt és meggyógyítsa a betegeket.
José H. Prado Flores
Fordította:
Eredeti megjelenés:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások