Elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok…

http://www.sxc.hu/photo/1094329

„Mikor a tömeget látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 9, 36).

Jézus bejárja a városokat és a falvakat, hogy fáradhatatlanul hirdesse az Isten királyságát, amely elérkezett a betegek gyógyulására, azoknak, akik a szabadulást keresik a rabságból. Jézus apostoli buzgósága, az Ő misszionáriusi feltartóztathatatlan heve abból a tűzből táplálkozik, amely az ő szívében lobog, és amely soha nem szűnik meg: a könyörületesség. Ő felvállalta a szenvedést a megfáradt és erőtlen népért, azokért, akik kimerültségükben senyvednek és nincs elegendő erejük, hogy képesek legyenek járni. Erőtlenségük nem része életüknek attól kezdve, hogy Jézust követik, és ha már hosszú ideig mögötte járnak. Épp ellenkezőleg! A nép fáradtsága az éhezésükből származik, amely éhség nem csillapodik, a szomjukból, amely egy forrást keres, hogy felüdítse őket, de mégsem találják… Táplálék és víz nélkül járni a világban nagyon nehéz, és hamar lehetetlenné is válik, a kimerültség lassan felülkerekedik, az erőtlenség eluralkodik, és az ember életútja akadályokba ütközik amely kétségbeesést, homályt és szorongást olt belé. A népnek szüksége van arra a kenyérre, amely Istenben csillapítani tudja az éhségüket, olthatatlan szomjukat az élet teljességére.

Jézus birtokosa ennek a mennyei kenyérnek (Ő maga ez a kenyér!), tőle ered az örök élet vizének forrása. Ezért nem takarékoskodik az apostoli fáradozásban: sok a munka, a helyszín pedig a sok szenvedő ember élete, akik éhen halnak, mert Istent éhezik. Így Jézus nem lép vissza, hanem akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, hirdeti az Igét, minden nap betegeket gyógyít, még szombaton is, mert nála van az emberiség megváltása. Annak a tömegnek, mint sok pásztor nélküli juhnak szüksége van arra, hogy valaki elvezesse őket a zöldellő legelőkre, a csendes vizekhez. Olyan valakire, aki előttük járva elvezeti őket az igazi élet útjára, az igazság útjára: az a nép hasonlít a mai emberiségre…mennyi szétszóródott ember szaladgál a halál és a hazugság ösvényén, milyen sok ember él az erőtlenségben, az érzéketlenség és örömtelenség súlya alatt, akik egyik napról a másikra éldegélnek és nem tudják, hogyan adjanak választ minderre… Szakadatlan üres szóáradattal özönlik el a napjainkat, miközben az embereknek olyan szavakra van szükségük, aminek értelme van, és amely maradandó: az embereknek azokra az Igékre van szükségük, amely örök életet ad.

A „pásztor nélküli juhok” kifejezés nem csak egyszer fordul elő a Bibliában. Már a Számok könyvében is megtalálhatjuk Izrael másik nagy pásztora, Mózes szájából, aki kemény-nyakúságában más esetekben nem volt hajlandó segíteni, de itt (Szám 27, 12-23) az Úr tudtára adja, hogy útjának végéhez érkezett: „Eredj fel erre az Abárim hegyre, s tekintsd meg onnan azt a földet, amelyet majd Izrael fiainak adok. Ha aztán megnézted, te is megtérsz népedhez…” Ettől a ponttól kezdve megtudja, hogy meg fog halni és a nép pásztor nélkül marad, ha ő nem gondoskodik időben. Sőt, harcok, küzdelmek indulhatnak el az örökségért, ha ő nem készíti elő azt az embert, akire majd hatalmát átruházza, hogy tovább vezesse a népet. Ezután ezekkel a szavakkal fordul az Úrhoz: „Rendeljen tehát az Úr, minden test lelkének Istene, valakit e fölé a nép fölé, hogy kimenjen és bemenjen előttük, kivezesse vagy bevezesse őket, hogy ne legyen az Úr népe olyan, mint a pásztor nélküli juhnyáj.” Az Úr azt mondta Mózesnek: „Vedd Józsuét, Nun fiát, azt a férfit, akiben lélek van és tedd rá kezedet – eközben ő Eleazár pap és az egész közösség előtt álljon –, s adj neki megbízást mindenki láttára, meg egy részt a te méltóságodból, hogy hallgasson rá Izrael fiainak egész gyülekezete.”

Mózes Józsuét utódává tette és felkészítette őt arra, hogy Izrael népét vezesse, hogy pásztoruk legyen. Már ismerjük a megváltás történetét, ennek a döntésnek az alapvető fontosságát… De most térjünk Jézushoz. Felfedezhetjük, hogy a hasonlóság Mózes döntésével hasonló. A könyörületességet – mint ahogyan láttuk, amely Jézus szívében ég – egy megállapítás követ: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Mt 9,37), ezért az első, amit az aratás Urától kérünk, hogy munkásokat küldjön aratásába. Jézus azonban egy másik dolgot is ad, felkészíti a tanítványait. Magához hívja a tizenkettőt, hatalommal ruházza fel őket „hatalmat ad a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt” (Mt 10, 1-5). Itt láthatjuk Jézust, aki pásztorokat ad a népnek, az Evangélium hirdetőjét, aki apostolokat nevel.

XVI. Benedek pápa arra emlékeztet minket 2006. Nagyböjtjében, hogy Krisztus tekintete ma is az embereken és a nemzeteken nyugszik. Azzal a tudattal tekint rájuk, hogy az isteni terv meghívás az üdvösségre. Jézus ismeri a korlátokat, amelyek korlátot fonnak a terv köré és szíve megindul a népért: úgy dönt, hogy megóv a farkasok karmától még akkor is, ha az életébe kerül. Szükséges, hogy a mi tekintetünk az emberekre Krisztuséhoz hasonló legyen. Jézus ma is tanít apostolkodásunkban, és felénk fordul. Ezért mi is meg vagyunk hívva, hogy részvétet keltsünk az elveszett emberiségért, amely az ő szívében lángol. Minket is arra hív Krisztus, hogy az ő apostolai legyünk, apostolkodásunkban tőle hatalmat kapunk, ő tanít minket és küld azért, hogy a mai kor emberisége is tudjon bennünk Krisztus tekintetével találkozni. A böjt és az alamizsna - folytatja a pápa- az imádsággal együtt, amelyet az Egyház a Nagyböjt idejében különösen szorgalmaz, mind kedvező alkalmak, hogy ehhez a tekintethez hasonuljon.

Ugyanazzal a Krisztus tekintetével rendelkezni azt jelenti, hogy általa megérintsük azoknak az embereknek a szívét, akik Istent szomjazzák, és amely alapvetően minden embernek szüksége, annyira szükséges, mint a táplálék az emberi testnek, hogy jóllakjon. Aki az evangélium útján munkálkodik, tudja, ha nem Istent ajándékozza, túl keveset ad, ahogyan Boldog Kalkuttai Teréz anya mondta: „Az emberiség első szegénysége abban rejlik, hogy nem ismeri Krisztust”. Ezért Krisztus irgalmas arcában kell Istenre rátalálni: e távlat nélkül egyetlen civilizáció sem épül biztos alapokra.

Erősítsenek téged a Pápa ezen nagyszerű szavai – a pásztorunké, aki pápaságának első enciklikáját annak akarta szentelni, hogy Isten a szeretet, amely első és alapvető pontja a keresztény kérügmának – hogy újítsuk meg nagylelkűségünket Jézusért való fáradozásunkban, az evangelizálás missziójában, amellyel Ő bízott meg minket. Jézus számít ránk!

Mindenkinek szép nagyböjtöt kívánok!

Ignazio Bonzi

Fordította: 

Baksa Bea

Eredeti megjelenés: 

2006. március
  • bubu