Fotógaléria a veszprémi Ászáf kurzusról

Isten kegyelméből Veszprémben is lehetett Ászáf kurzus!

Nagy vágy volt már évek óta a helyi testvérekben, hogy ez a kurzus elérhető legyen itt is. Mérhetetlen hála és öröm van a szívünkben, amiért Isten oly sok ajándékával elárasztott minket.

Az erőteljes tanítások és nagyon mély, őszinte tanúságtételek megnyitották a szívünket Isten előtt. És Ő nem késlekedett. A Szentlélek mint folyó áradt a szívünkben. Ez a folyó mindenkihez elért és megtapasztalhattuk Jézus gyógyító és szabadító erejét. Láncok hullottak le és falak dőltek, amik eddig gátoltak bennünket Isten imádásában.

A 43 résztvevő mellett 13-an szolgáltak. Közösségeink megújultak, a helyi szolgálócsapat is új lendületet kapott a hétvégén a Szentlélektől a további szolgálatokra, Isten pedig új emberek szívében is felébresztette a vágyat, hogy a Szent András Evangelizációs Iskola kurzusain kapcsolódjanak be az Örömhír továbbadásába.

A résztvevők között többen is voltak, akik már szolgálnak hangszerükkel az egyházban. Isten őket is és mindnyájukat mélyebb kapcsolatra hívott önmagával. Ennek az elhívásnak köszönhetően Veszprémben újra elindul a rendszeres dicsőítés. Dicsőség és áldás legyen a mi Istenünknek, aki formálja az Ő dicsőítő népét!

A kurzus végi visszajelző körben ezeket a válaszokat kaptuk a résztvevőktől:

Milyen kincset, értéket viszel haza a kurzusról? • Szentlélek által betöltött lelket, szívet. Várakozást, hogy mit bont ki az itt kapott áldásokból. Megújulást, törekvéseket, új tüzet, örömöt. • Elfogadottságot, tanúságtételeket, dicsőítő szívet • Isten elfogadott!!! Nincs más dolgom, csak Őt dicsőíteni, és megy a szekér • Egy dicsőítő szívet, amely most izzott fel teljesen

Mit kezdesz a kurzuson megszerzett tapasztalattal? • Bátran beleállok a szellemi harcba a családomért, önmagamért • Minden nap dicsőítek, elhatároztam • Még mélyebben belevetem magam az Úrral való mély kapcsolatba • Dicsőítést, szabadulást, Szentlélek szeretetét, jelenlétét tovább vinni • Gyakorolom az imádó szív dicsőítő éneklését • Közösséget építek, dicsőítést, imaórát vezetek • Imádság minden nap a belső szobámba lépve • Szeretném, hogy a mindennapjaimat átölelje a dicsőítés. Szeretnék a plébániánkon családi dicsőítést szervezni

Esemény hivatkozás: 

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina