Ezt a címszót olvasom a honlapon, és eltűnődök rajta, szánakozva, bűntudattal, imádsággal, esdekelve a Szentlelket hívva segítségül. Az Egyház az evangelizációnak él? Tudja ezt az Egyház, vagy csupán hirdeti magáról? A tudás alatt azt értem, hogy vérségi alapon, átjárja minden ízünket, idegünket, génünket az az örömhír, hogy Krisztus él, és életre akar kelteni minden embert, amiben feladatom van. Erre rendelte azokat, akik igent mondanak Isten kiengesztelődésére, a Vele való egyesülési szándékra, melyet a megváltás, a megajándékozottság élménye életre kelt bennünk. Ezt az életünkkel - gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel, kapcsolatainkkal kell tudnunk kifejezni. Hogy lássa, ne csak lássa, de egyértelművé legyen a világ számára, hogy számunkra idegen közeg a világ, de mégis szeretjük, mert Isten szeretetével tudjuk gazdagítani a világot. Lenni, hogy másokat is örömre, hálára kelthessen az élmény, ami a nekünk ajándékozott szabadságunkból fakad. Egy újmisés szerzetes atyával készítettem interjút, nagyon tetszett az Ő megfogalmazása: „Hiszem, hogy az ember az Isten leggyönyörűbb és legtökéletesebb torzója. Minket tökéletlennek teremtettek, azzal a feladattal, hogy szép öcsém: azért kaptad a szabad akaratot, hogy magad teljesítsd ki önmagad. Gazdálkodj azzal, amit tőlem kaptál, és járd a tökéletesség útját. Azt hiszem, hogy ez házasságban még könnyebb, mert az ember az Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, férfinak és nőnek. Együtt képesek azt a tökéletességet és azt a szépséget megjeleníteni, ami maga az Isten. Miközben, Istentől kapott ajándékaik alapján egymást képesek tökéletesíteni.” - Isten dicsőségére!