Tegnap fejeztük be Szőregen az Új élet Krisztusban kurzust, amit nyolc héten át tartottunk a szegedi Noé Bárkája iskolaközösséggel Nagy Robi atya plébániáján és az ő vezetésével. A kurzusra olyan sok jelentkező volt, hogy az átalakított plébánián sem fértünk el, hanem át kellett vigyük a kurzust templomba. A résztvevők hűséggel és kitartóan jártak minden héten. Isten még kitartóbban volt jelen. Nagyon hálásak vagyunk Istennek és a résztvevőknek ezért a tapasztalatért. Mi magunk is sokat épültünk, a résztevők is, a mennyben pedig ünnep volt minden egyes szerda este a szőregi templomban történtek miatt.
A fotókat Mader Balázs készítette.
Esemény hivatkozás:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Hozzászólások
VÉGE A KURZUSNAK!