Fotók a karancssági Új élet Krisztusban kurzusról

Február elején a Váci Egyházmegyében, a karancssági római katolikus Plébánián Attila atya és a szécsényi Élő Víz iskolaközösség meghívására a szegedi Noé bárkája csapatával kiegészülve Új élet Krisztusban kurzus szerveződött.A karancssági és környékbeli falvakból érkező 32 lelkes résztvevőnek a két iskolaközösség tagjai együtt hirdették az örömhírt. Valódi találkozás volt ez az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Nem csak a fejeknek szólt, hanem a szíveknek is......

Résztvevői tanúságtételek:

• „Mindig keresem Istent egyszülött Fiával, és sokszor a megpróbáltatások megroppantanak! De... amikor már úgy érzem, nem tudok menni a rászorultakhoz, egyszer csak jön a Szentlélek kegyelme, ereje, és megy a "SZEKÉR". Most itt a 3 napban hallatlan összeszedettséget, figyelmet kaptam Tőle, rajtatok keresztül. Hála Istennek!” (Kati)

• „Egész életünk egy nagy útkeresés. (Akár tudomást veszünk róla, akár nem.) Sokszor kerülünk zsákutcába, amiből nehéz bizony egyedül "kikeveredni", sőt, van, amikor azt érzékeljük, mintha "szembe mennénk" a forgalommal, azaz épp ellenkező irányba haladunk. Ez a hétvégi lelkigyakorlat hozzájárult ahhoz, hogy megértsük: Isten gyermekeként soha nem vagyunk elveszve, az Ő segítségével mindig lesz, aki kisegítsen, vagy akár vissza is fordítson, ha eltévelyednénk. Hálás vagyok, hogy részt vehettem, és ennyi értékes embert ismerhettem meg. Köszönöm!” (Klára)

•„Nyitott szívvel érkeztem a kurzusra. Nem az első Új Élet kurzusom volt, éppen ezért is vártam nagyon, hogy vajon mit és hogyan fog rám hatni. Szívből ajánlom mindenkinek az ismétlést, mert Jézus mindig tartogat meglepetéseket! Hálás vagyok minden percért, mit itt töltöttem. Jó volt újra megtölteni a lámpást a Szentlélek vigasztaló, gyógyító, bátorító olajával. Hála érte Istennek és a szolgálóknak!” (Mecseki Reni)

•„Isten egyformán szeret minket, nem tesz különbséget ember-ember közt. Ez a szeretet végigkísérte a két és fél napot. A saját életemet is fókuszba éreztem, és rávilágított arra, hogy nem mindig jól kértem az Isten segítségét.”

• „Fizikálisan éreztem a melegséget egyes szemléltető előadásnál. Számomra eddig ismert és az én megítélésem szerint nehéz embereket láttam Jézus szemével... És felemelő volt!” (Bori)

• „Számomra nagy lelki töltet volt a kurzus, megerősített a hitemben. Több új dolgot is adott, amiről ugyan tudtam, de most más megvilágításban hallottam és élhettem át.” (Gergő)

• „Teljesen más nézőpontból ismertem meg Istent. Egy ítélkező Isten helyett egy megbocsájtó, végtelenül szerető Istent ismertem meg. Nagyon megérintett, sokszor patakokban hullottak a könnyeim.” (Jani/Piros/)

• „Megkaptam lelki békémet, amiért igazából részt vettem a kurzuson. Még közelebb kerültem Istenhez, rá tudok hagyatkozni minden problémám megoldásában. Köszönöm, Istenem, hogy hívtál, és én jöttem, jöhettem.”

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina