Fotók a pomázi Új élet Krisztusban kurzusról

A hétvégén Új élet kurzust tartott Pomázon a Százötvenhárom iskolaközösség.
Egy igazán színes csapat alakult ki. A helyi a plébániaközösség tagjai mellett több lelkes budapesti fiatal is részt vett a kurzuson. A team pedig kiegészült 5 A! generációssal: Encivel, Imolával, Sárával, Katicával és Gerivel.
Hálásak vagyunk a generációk ilyen fajta találkozásáért, együttműködéséért is. :)
És persze dicsőség Istennek az Ő frissítő, gyógyító, lendületet adó jelenlétéért is a kurzuson. Nagy örömünkre Jézus érintett minket a tanítások, dinamikák és a szombat esti dicsőítés során, s találkozhattunk Vele az Oltáriszentségben is.

A résztvevők ezeket írták a hétvégéről:
• Rájöttem valójában kihez is tartozom igazán. Köszönöm a segítséget a lelki feltöltődésben. Isten, Jézus és Szentlélek nélkül elveszek!!! F.B.J.
• Az emberek közötti kapcsolat nagy kincs volt számomra, a dinamikák alatti mély tartalom beleégett a szívembe! Elviszem azt a mérhetetlen örömöt és békességet, amit kaptam! T.O.M.
• Az egész kurzust a misén való gyónás koronázta meg a Szentlélek vezetésével. Elvárások nélkül érkeztem, rengeteg ajándékot kaptam - le kell ülepednie, fel kell dolgozni és beépíteni az életembe. Ehhez kértem a Szentlélek segítségét, nélküle nem megy. I.
• Amikor eljöttem, biztos léptekkel boldog szívvel érkeztem. Úgy éreztem, talán nem is fogok tudni mit kapni, mert nem éreztem hiányt semmiben. Azonban ez tévedés volt. Hiszen annyi mindent tanultam, ami nélkül leélhettem volna egy látszólag boldog életet, de úgy gondolom, hogy a Gondviselő kezének köszönhetem, hogy a szívem új, ismeretlen kapui nyíltak meg. Hálás vagyok a tisztító esőért ami olyan színűre varázsolta a lelkem aminél tisztábbat el se tudnék képzelni. Katus
• Isten megengedte, hogy gyermekeim korosztályával együtt dicsőítsek. Erre egyáltalán nem számítottam.  

Isten tegye teljessé azt, amit itt elkezdett!!!

Esemény hivatkozás: 

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • C.Viki