Band-Ász napok, Pannonhalma 2014

Kedves Testvéreink, Barátaink és Szolgálótársaink! Hamarosan tavaszodik és íme a sokszor kért új időpontban a Band-Ász napok!

Mi a BandÁsz napok? A BandÁsz napok nem kurzus, nem is konferencia, hanem az Iskola éves munkatársi találkozója: találkozunk, új kapcsolatokat és barátságokat kötünk, beszélgetünk és megosztunk; együtt játszunk; együtt imádkozunk; kapunk egy kis bátorítást és képzést; lekövetjük, hogy milyen újdonságok vannak az iskolában.

Szeretettel várjuk a magyarországi iskola munkatársait, a vendégelőadókat, az érdeklődőket és a fenntartókat, valamint a férjeket, feleségeket és gyermekeket!

Tervezett program

Péntek este a szentmise után batyus vacsorát eszünk (ha hozol, eszel ☺), hogy összekovácsolódjunk: Indulhat máris a kemencék és sütők begyújtása, finomabbnál finomabb családi csomagok elkészítése!

Szombat és vasárnap délelőtt is szabadon választható műhelyek lesznek (előzetes jelentkezés alapján, lásd őket alább!). Ezen idő alatt lesz óvoda a kicsiknek (1 éves kor felett) és külön program a nagyobbaknak.

Szombat délután szabadidő (közös vezetett program csak az iskolaközösség-vezetőknek) van, hogy jusson idő a pihenésre, a kapcsolatok ápolására, megosztásokra, és közös tervek szövésére. Az esti közös, dicsőítős mise után pedig kinyit a Bandi-csárda, ahol lesz közös játék és lehet beszélgetni, teázni, csokizni, társasjátékozni, kártyázni. Ha az idő engedi, éjszakai túrára lesz lehetőség, vasárnap napfelkeltekor pedig hajnali dicséretre, dicsőítésre.

A vasárnapi záró mise előtt lesznek a műhelybemutatók, a záró plénum és buzdítás.

Óvoda, gyermekprogram

A gyerekeket három korosztályban foglalkoztatjuk:

  • 1–7 éves (felelős: Tóth Anikó)
  • 8–13 (felelős: Tóth Anikó)
  • 14–18 (felelős: Sidó Éva)

Kamasz programot abban az esetben tartjuk meg, ha lesz min. 8 ilyen korú fiatal. Bátorítsátok egymást.

Tóth Anikóval (+3630 3808159) ill. Sidó Évával (+3630 8113423) egyeztessetek a részletekről (mit hozzatok, mire készüljetek).

Műhelyek

Kérjük, hogy már jelentkezéskor jelöljétek meg, hogy melyik műhely érdekel benneteket és melyikre mennétek szívesen. Azok kerülnek megrendezésre, amelyre van elég érdeklődő és az érdeklődéstől lesz függő a műhelyek ideje, hossza és párhuzamossága is.

Énekfüzet oktató videók készítése • A műhely célja, hogy elindítsuk az Énekfüzet oktatóvideós kiadását: kamerával felvenni, ahogy egy szál gitárral eljátsszunk és elénekelünk egy dalt. Ez egy munka-mű­hely, ide nem tanulni lehet jönni, hanem készíteni a felvételeket. Várjuk a dicsőítésvezetőket, valamint azokat, akik értenek a kamerákhoz, videó- és hangvágáshoz. A műhely egész hétvége alatt dolgozni fog! Műhelyvezető: Csiszér László.

Szervezés és koordinátori aktualitások • A műhely a koordinátori feladatok szervezéssel kapcsolatos részéről szól. Alapelvekről is szó lesz, de leginkább sok éves tapasztalatokról: a szervezés alapelvei; a körülményekre való odafigyelés, amelyek miatt nem lehet csupán rutinból szervezni; meghívásos és saját szervezésű kurzusok különbségei; költséget hogyan kell tervezni, vezetni és végül elszámolni; hogyan kell egy konyhát megszervezni, bevásárolni, beosztani? És végül néhány aktualitásról: a fényképek készítéséről és az új résztvevői adatbázisról. A műhelyre elsősorban koordinátorokat várunk. Műhelyvezető: Arm Katalin és Bata Erika.

Bandifi • A műhely bemutatja az ifjúsági evangelizáció sajátosságait, a korosztályi sajátosságokat, játékok szerepét az evangelizációban, és technikákat a fiatalok kiscsoportos megszólaltatására. A műhelyre mindenkit várunk, aki részt szeretne venni a Bandifiben vagy akit érdekel az ifjúsági evangelizáció. Műhelyvezető: Sidó Éva.

Számítógépes rajzok • A Kornéliusz, a Korintus, az Isten Országa, az Ászáf stb. kurzusok arra várnak, hogy valaki megrajzolja a plakátjaikat! A mostani kurzusplakátok és rajzok számítógépes grafikával készülnek. A műhely célja, hogy elsajátítsuk a számítógépes rajzkészítés alapjait golyófejű-stílusban. Ha van érzéked a rajzoláshoz, tudsz kézzel is rajzolni, ne gondolkozz, itt a helyed! Ha kézzel nem tanultál meg igazán szépen rajzolni, az se baj, mert géppel egészen máshogy rajzolunk, próbáld ki! Jelenleg ez a legkeresettebb hiány-szolgálat a magyar iskolában. Szeretnénk felfedezni a tehetségeket. A műhelyen megtanuljuk hogyan rajzoljunk le egy-egy tipikus alakot számítógéppel. A tehetségesek a műhely után hozzákezdhetnek egy valódi kurzusrajz elkészítéséhez. A műhelyre saját laptopot kell hozni, előre feltelepített programmal (Inkscape) és még Pannonhalma előtt időt kell szánni a program alapszintű kezelésének megtanulására, melyhez 7 rövid leckét kapnak a jelentkezők. A műhelyt vezeti: Gyuris Gellért és Hidász Mirjam.

Animáció • A műhely célja egyszerű és érthető: megtanulni animációt vezetni. Az animációk pedagógiai alapjai mellett repertoárt fogunk tanítani, hogy minél több jó animációt ismerj. Szeretnénk, ha minden munkatárs tudna animációkat vezetni. Ide bárki jöhet!

Reklámvideó készítés • A műhely célja, hogy egy vagy 2 rövid (1-2 perces) reklámvideót készítsünk mely alkalmas az iskola népszerűsítésére és támogatók gyűjtésére. A műhely nem egy kész forgatókönyvet fog forgatni, hanem először ötletelünk, majd ott a helyszínen hozzálátunk a megvalósításához is. Az ötleteléshez kreatív, a megvalósításhoz bevállalós – kamera elé is merni álló – jelentkezőket várunk a műhelyre, továbbá egy-két technikai ember is. Műhelyvezető: Sidó Éva.

Analógiák és színdarabok • A műhely célja, hogy tanítóként megtanuljunk előkészíteni egy jelenetet, színdarabot, különös tekintettel az analógiára. Hogyan készüljünk fel a jelentek betanítására, hogyan válasszunk szereplőket, helyszínt, milyen módszerrel tanítsuk be, ki rendezze, ki legyen a mesélő, hogyan alkalmazkodjunk a körülményekhez… ilyen kérdéseket fogunk érinteni. Az elméleti összefoglalás után megtanulunk néhány analógiát. Műhelyvezető: Gyuris Gellért.

Kurzusigazgató: 

Gyuris Gellért

Koordinátor: 

Arm Katalin

Kezdés: 

2014. március 14., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2014. március 16., vasárnap 13.00 –

Helyszín: 

Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium, 9090 Pannonhalma, Vár 1.

Szállás: 

Szállás a kollégiumban lesz, ahol 4-8 ágyas szobák és 60 főt befogadó 4-8 ágyas boxok vannak. A közös mosdók és zuhanyzók a folyosó végén lesznek.

A családokat külön szállásoljuk el 4 ágyas szobákban. Hálózsákot nem kell hozni, ágyneműt kap mindenki.

Hozzájárulás: 

Kezdjetek el félretenni: 8400 Ft/fő lesz a hozzájárulás, amiben 2 ebéd, 2 reggeli, 1 vacsora és a szállás költsége (1500 Ft/fő/éj) van benne, és 1000 Ft technikai költség.

Ami az étkezést illeti, egy reggeli ára 430 Ft, a szombati és a vasárnapi ebéd is 1330 Ft, a vacsora 830 Ft. Éppen ezért az első estére nem rendelünk vacsorát, batyus party lesz. Nincsenek fél adagok, a gyerekeknek így kalkuláljatok. Természetesen lehet spórolni az étkezésekkel, ha hoztok magatokkal reggelit, vacsorát. A közelben bolt nincs, csak lenn a faluban.

A gyerekeknek 14 év alatt nem kell a szállásért fizetni. A technikai díjat 1 év alatt nem kell fizetni.

Részletfizetést lehet kérni. Előleget is lehet előre utalni, ha úgy könnyebb valakinek.

Kisesebb összegű ösztöndíjjal tudunk segíteni elsősorban az anyagi problémákkal küzdő munkatársakon.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Szent András Evangelizációs Iskola
1116 Bp., Fehérvári út. 168-178. „C” fszt. 35
titkarsag-KUKAC-ujevangelizacio.hu

Kérjük, hogy

  • jelöld meg, hogy mely műhelyekre szeretnél jönni a jelentkezési lap egyebek mezőjében,
  • a gyerekeknek is töltsetek ki jelentkezési lapot,
  • telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Arm Katalin
+3630 6271032
katalin.arm-KUKAC-ujevangelizacio.hu

Jelentkezési határidő: 

2014. március 6., csütörtök –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-14-8
CsatolmányMéret
PDF ikon Letölthető, nyomtatható meghívó1.62 MB
  • Jóbel