Fülöp kurzus Budapesten a Városmisszió jegyében

Ha

  • meg akarod tapasztalni, hogy az Atya szeret Téged,
  • személyes kapcsolatra vágysz Jézus Krisztussal,
  • buzgóvá akarsz válni a hitben a Szentlélek által,

akkor várunk szeretettel a FÜLÖP-KURZUSON.

Belelépni Isten tenyerébe
„Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.”
Jer 31,3

Tanúságtétel: 

„Katolikus nevelésben nőttem föl, szüleim egyházi iskolába írattak, ahol lelkileg sokat kaptam, de mint „langyos keresztény" éltem. Mikor elhívtak a Fülöp kurzusra, nem is számítottam rá, hogy mekkora élményben lesz részem. A tanítások a dinamikus részekkel együtt érzelmileg óriási hatással voltak rám, emellett rengeteg kérdésemre választ kaptam. Sok mindent megértettem Jézus Krisztusról, hitünkről, és megtapasztaltam, hogy Isten szeretete milyen végtelenül nagy irántam. Nagy lelkesedéssel és tettvággyal tértem haza. Hitem élővé vált, azóta folyamatosan próbálok munkálkodni Jézus Krisztus szőlőjében.”

Kozáry Ágnes

„Hét - Istentől távol töltött - év után tértem meg. Ezután nagyon dinamikusan vezetett és formált Jézus. Gondviselésének köszönhetően jutottam el a Fülöp kurzusra megtérésem után három hónappal. Előrehaladásomat döntően befolyásolták, amit itt megtudtam Istenről: hogy végtelenül szeret, hogy fontos vagyok neki, hogy kilencvenkilenc igazat otthagyva utánam indul, ha eltévelygek. Itt, a Fülöp kurzuson merültem el először Isten imádásában, csöndben, itt imádkoztam hozzá először szívem mélyéből. […] Meggyőződésem, hogy ez az út, amelyen járnom kell és igyekszem ezt másoknak is megmutatni: elhívom barátaimat is a Fülöp kurzusra, hogy megtapasztalhassák, amit én megtapasztaltam. Gyertek el a Fülöp kurzusra, Testvéreim!”

Czirok János Balázs

Letölthető szórólap: 

Kurzusigazgató: 

Tóth Anikó

Koordinátor: 

Czirok János Balázs

Kezdés: 

2007. október 20., szombat 18.00 –

Befejezés: 

2007. október 22., hétfő 18.00 –

Helyszín: 

Krisztus Király Missziós Központ
1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. „C” lépcsőház fszt. 35.

Megközelítés: A Móricz Zsigmond körtérről a 18-as vagy 56-os villamossal az Albertfalva kitérő megállótól vagy a fekete 7-es busszal a Nyírbátor utca megállótól a Kondorosi utcán besétálva.

Szállás: 

Budapestieknek szállást nem áll módunkban biztosítani, a vidékiek számára korlátozottan van lehetőség jelentkezési sorrend alapján. Kérjük, jelezd, hogy igényelsz-e szállást, ez plusz 200 Ft / fő / éjszaka költséggel.

Hozzájárulás: 

4000 Ft, melyet érkezéskor kell befizetni. Ez fedezi a technikai költségeket, eszközöket és az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora). Anyagi okok miatt ne maradj távol, a jelentkezéskor feltétlenül jelezd, milyen mértékő támogatásra van szükséged.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév.

Jelentkezés módja:

  • Postai úton a mellékelt jelentkezési lapon
    Cím: Czirok János Balázs
    Martos Flóra Kollégium,
    1111 Budapest, Stoczek u. 5-7, 344. szoba
  • Elektronikusan – regisztráció után – itt a honlapon.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Ha kérdésed van, érdeklődj Czirok János Balázsnál a 06- 70/537-3508-as mobilszámon, vagy e-mailben: czirokjanosbalazs@kukac@yahoo.com.

Jelentkezési határidő: 

2007. október 12., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

Saját, teljes Szentírást (lehetőleg Szt. Jeromos félét) tollat, jegyzetfüzetet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-28
  • Jóbel