Fülöp kurzus októberben Kismaroson

Ha

  • meg akarod tapasztalni, hogy az Atya szeret Téged
  • személyes kapcsolatra vágysz Jézus Krisztussal
  • buzgó akarsz lenni a hitben a Szentlélek által
akkor várunk szeretettel a FÜLÖP KURZUSON
Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.
Gal 2,20b

Tanúságtétel: 

Hét – Istentől távol töltött – év után tértem meg. Ezután nagyon dinamikusan vezetett és formált Jézus. Gondviselésének köszönhetően jutottam el a Fülöp kurzusra megtérésem után három hónappal. Előrehaladásomat döntően befolyásolták, amit itt megtudtam Istenről: hogy végtelenül szeret, hogy fontos vagyok neki, hogy kilencvenkilenc igazat otthagyva utánam indul, ha eltévelygek. Itt, a Fülöp kurzuson merültem el először Isten imádásában csöndben, itt imádkoztam hozzá először szívem mélyéből. Azóta részt vettem a Szent András Evangelizációs Iskola másik két kurzusán is, és mindkét alkalommal erősen éreztem Isten jelenlétét. Meggyőződésem, hogy ez az út, amelyen járnom kell és igyekszem ezt másoknak is megmutatni: elhívom barátaimat is a Fülöp kurzusra, hogy megtapasztalhassák, amit én megtapasztaltam. Nemrégen részt vehettem egy másik Fülöp kurzuson – immáron segítőként. Itt nagyon erősen éreztem, amit előzőleg csak tudtam, hogy Isten valóban szeret, személyesen engem is és fontos vagyok Neki. Hogy Jézus ma is, mint kétezer évvel ezelőtt, él és körbejár az utakon és a városokban és hirdeti az örömhírt és meggyógyítja a betegeket. Gyertek el a Fülöp kurzusra, Testvéreim!

Czirok János Balázs

Letölthető szórólap: 

Kurzusigazgató: 

Bartha Angéla szociális testvér

Koordinátor: 

Homoki Attila

Team további tagjai: 

A kurzust az Új Aratás Team vezeti

Kezdés: 

2006. október 20., péntek 16.00 –

Befejezés: 

2006. október 22., vasárnap 17.00 –

Helyszín: 

Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostora; 2623 Kismaros, Szuttai dűlő 8328 hrsz. Tel.:(27) 350-306.

Ciszterek térképe

Utazás:

  • Vonattal: Budapest Nyugati pályaudvarról Szob felé: 14:55 (-15:31); 15:15 (-16:01); 15:55 (-16:31).
  • Autóval: Budapest felől a 2-es, majd a 12-es úton Szob felé.

Megközelítés: A vasútállomástól – a peront elhagyva az első utcán rögtön balra kell menni, s azon tovább, ahogy kanyarodik az út. Közben majd elhagyjátok a temetőt, amely jobbra lesz. A Monostor modern épületét közben jól lehet majd látni. A Kiskert u. közelében ki lesz írva, hogy erre van a Monostor. Ott kell letérni jobbra. Az épületük a Szuttai dűlőben van a hegy lába közelében. Kocsival ugyanazon az úton kell végighajtani. Gyalog 15-20 perc. A könnyebbség kedvéért mi is fogjuk jelezni az utat.

Szállás: 

A szállás két ágyas szobákban. Kérünk, hozz magaddal hálózsákot vagy ha nincs, kérünk fizess be 400 Ft-ot az ágynemű mosására.

Hozzájárulás: 

Dolgozóknak 5500 Ft, diákoknak 4400 Ft., melyet a helyszínen kérünk befizetni. A költségek a teljes étkezési, szállás és szervezési díjat foglalják magukba. Ha anyagi gondjaid vannak, kérjük, előre jelezd, hogy keressünk valami megoldást - e miatt ne maradj le a kurzusról. Amennyiben elfogadjuk jelentkezésed, visszajelzünk neked. Kérünk, ha jelentkeztél, gyere is el, hogy a kurzus teljes létszámban folyhasson. (Ha jelentkezésed valami miatt le kell mondanod, azt legkésőbb a kurzus kezdete előtt 5 nappal tedd meg, ellenkező esetben a részvételi költség felének befizetésére kérünk.)

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni

  • postán:
    Karizmatikus Iroda (Fülöp kurzus),
    1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. ’C’ lépcsőház, fsz. 35.
  • vagy elektronikusan a honlapon (regisztráció szükséges).
Információ telefonon Homoki Attilánál: 06-20-221-45-13.
E-mail: barthaangela@kukac@freemail.hu

Jelentkezési határidő: 

2006. október 9., hétfő

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • saját, teljes Szentírást (lehetőleg Szt. Jeromos félét)
  • jegyzetfüzetet
  • vidámságot és nyitott szívet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-06-8
  • Jóbel