János kurzus Szeged Tarján városban

Frissítés: 

2010. július 28.: A kurzus betelt, várólistára tudjuk fogadni az ezután jelentkezőket.
Plakát

A János kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint Ő; úgy alkotni ítéletet, mint Ő; úgy hinni, mint Ő; úgy megbocsátani, mint Ő; úgy imádkozni, mint Ő, úgy evangelizálni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő; úgy élni, mint Ő, úgy halni, mint Ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert Ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

A kurzus témáiból:

  1. Jézus lelkipásztori terve;
  2. A Mester és a tanítvány kapcsolata;
  3. Jézus tanítási módjai;
  4. Egy nap Jézussal;
  5. A tanítvány hat kapcsolata;
  6. Jézus módszertana;
  7. A mi küldetésünk…

A kurzus központi igéje, ami köré épül:

„Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél;
valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a Mestere.”
Lk 6,40

Letölthető szórólap: 

PDF-ben letölthető a plébániai plakát (figyelem, 5,9 MB!) és a meghívó szórólap (183 KB) is.

Kurzusigazgató: 

Gyuris Gellért, Szeged

Koordinátor: 

Ferenc Fábiánné Terike

Team további tagjai: 

a szegedi iskolaközösség tagjai

Kezdés: 

2010. augusztus 8., vasárnap 20.00 –

Befejezés: 

2010. augusztus 14., szombat 15.00 –

Helyszín: 

A Szeged-Tarjánvárosi Római Katolikus plébánia közösségi háza:

Apor Vilmos Közösségi Ház
6723 Szeged, Iglói utca 1.


Nagyobb térképre váltás

Szállás: 

A kurzus helybélieknek bejárós, de lehetőségük van benn aludni úgy, amint a távolról érkezőknek.

Távolról érkezőknek szállást a Közösségi Házban ingyenesen tudunk biztosítani. Hálózsákot hozz magaddal!

Hozzájárulás: 

12 000 Ft, ami tartalmazza a rezsit, a kurzus technika költségeit, valamint a napi háromszori étkezést.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet.

Postai jelentkezés esetén a jelentkezési lapot erre a címre kérjük küldeni:

Ferenc Fábiánné Terike
Szeged, Acél utca 7/A

Kérjük, add meg e-mail címedet és telefonszámodat. Visszajelzést ugyanis e-mailben vagy telefonon adunk arról, hogy tudunk-e fogadni a kurzuson. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban!

További információ:

Ferenc Fábiánné Terike
+3630 358 85 36
tera001 kukac t-online.hu
Szeged, Acél utca 7/A

Jelentkezési határidő: 

2010. augusztus 1., vasárnap –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

Ha szállást kérsz a közösségi házban, akkor hálózsákot, egyébként saját Szentírást, tollat, jegyzetfüzetet.

További információk: 

Jelentkezési feltétel a Fülöp vagy az Emmausz kurzuson való részvétel. Ha egyik kurzuson sem tudtál részt venni, akkor plébánosi ajánlást is elfogadjuk.

Iktatószám/Azonosító: 

hu-10-29

Együttműködő szervezetek: 

Gyertek, kövessük Jézust!

A kurzus a Szeged-Tarjánvárosi Római Katolikus plébániával létrejött „Gyertek, kövessük Jézust!” nevű képzési program részeként kerül megrendezésre. A kurzuson a plébánia tagjai élveznek előnyt, de mások számára is nyitott korlátozott számban.


  • bubu

Hozzászólások

KURZUSOK

SZEGEDI KURZUSOK MINDIG JÓ HATÁSAL VANNAK RÁM!ÍGY ITT A HELYEM JÁNOS KURZUSON!ÉN NAGYON BIZOKBENE LESSZŰNK ELEGEN!MERT 2009 KURZUSOM ELMARADT KEVÉS JELENTKEZŐ MIATT!NEKEM SOKAT ÉR EGY KURZUS!IGAZ EGY CSALÓDÁS VOLT!DE AZ NEM SZEGEDI VOLT!ÉN MINDENKINEK AJÁNLOM SZEGEDI KURZUSOKAT NAGYON JÓK SZÓKTAK LENNI!LACI SZEGEDRŐL

KURZUS

VÉGE A KURZUSNAK !EZ A LEGNEHEZEBB AZ 1 LÉPCSŐBE!DE MÁSKÉPP ÉRZEM A MISÉT!AJÁNLOM MINDENKINEK AKI MISÉRE KIVÁNCSI!LACI NAGYON JÓ!SZEGEDRŐL