Jézus kurzus Dunaharasztiban

cc: http://www.flickr.com/photos/uwehermann/82753155/

Megismerkedünk négy baráttal, akik Jézushoz visznek bennünket: Márkkal, Mátéval, Lukáccsal és Jánossal. Jézusról ők teszik a legszebb tanúságot, ezért megismerkedünk először az evangélistákkal, azután az evangéliummal, hogy az evangéliumok Jézusát is befogadjuk.

A kurzus olyanoknak szól, akik a személyes megtérésben újjászülettek és vágyódnak a Bibliát jobban megismerni, a megtérés után továbblépni.

Miből áll? Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz. Ez a kurzus nem a fejed felett fog elsüvíteni, hanem rólad és Istenről fog szólni. Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá. És persze dinamikus lesz, nem fogunk rajta elaludni…

„Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete.” (Mk 1,1)

„Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.” (Mt 4,23)

„Amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni.” (Lk 1,3-4)

„Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,31)

Tanúságtétel: 

A kurzuson két alapvető dolgot tanultam: minden evangelistának van egy saját, karakteres stílusa, amely alapján könnyen azonosítható a hallott vagy olvasott evangéliumi szakasz. Másrészt a kurzuson megérintett Isten „sokszínűsége”, hiszen az, ahogy a négy evangélista négy különböző módon láttatja Jézust, úgy valóban Ő maga is ilyen: irgalmas és hosszantűrő – tanító, Mester- hatalommal teli, szabadító és gyógyító – az életénél is jobban szerető barát. Ajánlom mindenkinek ezt a kurzust, aki szeretné jobban megismerni Jézust, aki maga az Evangélium számunkra.
dr. Perjési Anita, Budapest

A Jézus kurzustól igazán nem vártam sokat, úgy mentem el rá, hogy „ezeket én már mind halottam a teológián”. De rá kellett jönnöm, hogy ugyan sok mindent tanultam a főiskolán, de mégsem a legfontosabbakat, ugyanis idegenek, távoliak maradtak az evangéliumok. A Jézus kurzuson megismerkedtem a négy evangélistával – ez volt számomra a lényeg. És az evangelistákat ismerve sokkal érthetőbb lett a mondanivalójuk is és a Jézus, akit bemutatnak. Ha még nem gyűröttek az olvasástól a Bibliádban az evangéliumok lapjai, gyere el Te is!
Gyuris Gellért, Szeged

Kurzusigazgató: 

Tóth Anikó

Koordinátor: 

Pákozdy Richárd

Kezdés: 

2012. szeptember 28., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2012. október 14., vasárnap 16.00 –

Helyszín: 

Dunaharaszti,
Szent István Plébánia, Fő u. 71.

Szállás: 

A kurzus bejárós.

Hozzájárulás: 

A két hétvége hozzájárulási díja 9000 Ft, amely 25 fő részvételét feltételezi. Ez az összeg kevesebb résztvevő esetén növekedhet.

Az összeg tartalmazza a rezsit, a kurzus technikai költségeit, egy rövid vázlatot tartalmazó résztvevői munkafüzetet és a napi kétszeri étkezést (ebéd, vacsora).

Anyagi okok miatt ne maradj távol, találunk megoldást.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet.

Postai jelentkezés esetén a jelentkezési lapot erre a címre kérjük küldeni:

Pákozdy Richárd
2330 Dunaharaszti, Kossuth u. 59.

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Saját érdekedben kérünk, jelentkezz időben! Ha jelentkeztél, de valamilyen indokból mégsem tudsz részt venni,  időben jelezd!

További információ:

Pákozdy Richárd
+3630 4540113
paric-KUKAC-freemail.hu

Jelentkezési határidő: 

2012. szeptember 20., csütörtök

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • teljes Szentírást,
  • jegyzetfüzete,
  • íróeszközt

További információk: 

A kurzus két hétvégés:

  1. Első hétvége kezdés : 2012. szeptember 28., péntek 17:00
    Első hétvége befejezés: 2012. szeptember 30., vasárnap 16 óra körül
  2. Második hétvége kezdés : 2012. október 12., péntek 17:00
    Második hétvége befejezés: 2012. október 14. vasárnap 16 óra körül

A két hétvége összefüggő egészet alkot! Csak akkor jelentkezz, ha mind a két hétvégén jelen tudsz lenni!

Iktatószám/Azonosító: 

HU-12-34
CsatolmányMéret
PDF ikon Meghívó PDF183.86 KB
  • Jóbel