Mária kurzus Esztergomban

A kurzusban Mária személyét a Szentírás szavain keresztül mutatjuk be.
Felismerhetjük a hit anyját, aki mindenben előttünk jár Jézus követésében.
A Máriával való kapcsolat által Isten országa élőbbé válik bennünk és köztünk. Ő az, aki az Atya választotja, ő az, akit eltöltött a Szentlélek, ő az aki befogadta és hordozta az Igét. Ő az, akire Jézus kimondta: „Íme, a te anyád.” Jn 19,27

A kurzus írója, Jose Prado Flores, a tanítást a Szentírásra alapozta, illetve Szent VI. Pál pápa Marialis cultus apostoli buzdítására és Raniero Canatalamessa OFMCap: Mária, az Egyház tükre című könyvére.

„Íme, a te anyád.” Jn 19,27

Tanúságtétel: 

Nagyon jó volt látni Mária helyét Isten üdvösségtervében. Megtalálni a megfelelő egyensúlyt abban, hogy hogyan tiszteljem őt. Engem lenyűgözött Mária igenje! (Fürtös)

Tőlem nagyon távol állt Mária személye, talán pont azért, mert nem tudtam elfogadni a litániák és a rózsafűzérek Máriáját. De megértettem, hogy Mária egészen más, hogy nekem is olyanná kell válnom, mint ő, s nem csak nekem, hanem mindenkinek, hogy Jézust adjuk a világnak. Ha Atyánk küld, s nem tudjuk a hogyant, ő nekünk is azt mondja, mint Máriának: „a Szentlélek ereje száll rád". Megértettem Máriát, mint példát, mint nőt, mint Jézus első és legtökéletesebb tanítványát, aki őt mindenhová elkíséri és szüntelenül várja az ígéretek beteljesedését. (Márti)

Kurzusigazgató: 

Bartha Angéla SSS

Koordinátor: 

Piti Magdolna SSS

Team további tagjai: 

paptanító: Kovács Zoltán

Kezdés: 

2023. július 14., péntek 10.00 –

Befejezés: 

2023. július 16., vasárnap 17.00 –

Helyszín: 

Boldog Ceferino Intézet
Esztergom, Simor János utca 128.

Szállás: 

A helyszínen biztosítunk szálláslehetőséget

Hozzájárulás: 

Szállással 19000Ft
Szállás nélkül 15000Ft

A részvételi díjat a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérünk fizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket és a technikai költségeket.

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Piti Magdolna SSS
pitim07@gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Piti Magdolna SSS
pitim07@gmail.com
+36304720273

Jelentkezési határidő: 

2023. július 2., vasárnap

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

Teljes Szentírást
és nyitott szívet

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-18
  • C.Viki