Ábrahám képzés Budapesten ősszel
Itt az új evangelizáció ideje. Isten a Szentlélekkel új pünkösdöt támaszt, hogy evangelizáljunk, és van a kezében néhány jó lap, amit most játszik meg. Az egyik ilyen jó lap a Szent András Evangelizációs Iskola.
- Szeretnél aktív részese lenni Isten cselekvésének? Szeretnél részt venni a Szent András Evangelizációs Iskola szolgálatában? Úgy érzed, Isten hív erre? Gyere, mérd le, erre hívott-e Isten? Ha igen, akár be is léphetsz.
- Esetleg már tagja vagy az Iskolának, de nem is tudod pontosan merre halad ez a vonat? Elárulom: Firenzébe. Hogy mi ez a Firenze? Erről lenne szó. Mert tudod, máshogy épít az, aki tudja mit épít… Szóval, ha már építed, akkor ez a munkatársi képzés alapvető a számodra.
Ez a nap eligazít az Iskola víziójában és küldetésében. Tömör és velős: 10 pontban összefoglaljuk a lényeget az iskoláról. A nap végére el tudod dönteni, van-e neked helyed a Szent András Evangelizációs Iskolában, ill. magad is képes leszel másokat megfertőzni az iskola víziójával.
Ábrahámról kapta e nap a nevét: ő azért indult el, mert víziót kapott Istentől és felismerte a küldetését. Sőt, meg is osztotta az Istentől kapott vízióját. Ebben lesz részed: megosztjuk veled a Szent András Ev. Isk. vízióját és küldetését.
Az Ábrahám képzésre tehát munkatársakat várunk és olyanokat, akik már több kurzuson voltak, tetszik nekik az iskola és felmerült már bennük, hogy ezt ők is szívesen csinálnák.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Ábrahám képzés Budapesten ősszel tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után









Friss hozzászólások