június 2016

Megbeszélések Budapesten

Tegnap Budapesten voltam, titkársági ülésünk volt. Obo ugyan beteg lett, de a többiek találkoztunk. Két dolgot emelnék ki belőle:

  1. Találkoztunk a központ adományozóival. 10 éve annak, hogy kaptuk, sok minden megváltozott azóta, a jövőről beszélgettünk. A lényeg, hogy a következő 10 évben is számíthatunk erre a főhadiszállásra. Kell néhány felújítást végezni, ezt fogjuk felmérni, hogy mennyit kellene most ebbe a centrumban.
  2. Velünk volt Titusz is: Elkészült a dísztermük Pannonhalmán, nagyon szuper helyünk lesz a III. európai szemináriumon! 268 fő fér be, tökéletes. Az idei Band-Ász napok is le vannak zsírozva. És fagyit is kaptunk tőle. Ilyen egy jó lelkipásztori felelős :-).

Este jöttem haza, készülök a péntek-szombati képzésre.

Vitorla

Pénteken este és szombat délelőtt Csabival és Anitával Domaszék-Zöldfáson voltam. (Rájöttem, hogy akkor voltam utoljára ott, amikor Mara tartott ott kurzust a Szent Imréseknek.) Az IPC meghívására a Vitorla képzésben tartottunk „Emberhalászat” címmel, „Evezz a mélyre!” mottóval egy evangelizációs modult. Volt benne minden: fejtágítás, szívérintés, gyakorlat kevesebb. Jó volt kimozdulni a saját zónánkból és egészen más környezetben is evangelizálni tanítani. A csapat megkapóan jó és fogékony volt, a szervezőkkel is egynek éreztük magunkat. A képzésre készített jegyzet a mellékletben letölthető. Fényképek az IPC oldalán vannak fenn (Vitorla 2016.06.3-4. “Evezz a mélyre!”). Köszönöm Jézus!

Szombat délután még felmentünk Budapestre az Ez az a nap!-ra. Hannát vittem először. Jövőre is szeretne menni.

  • Jóbel

Sok volt

No, ez tényleg sok volt. Már nem vagyok a régi fiatal csikó, teljesen lebetegedtem. Hétfő-kedd-szerda pihentem, alig tudtam valamit csinálni. Aztán elkezdtem Robi atya weboldalát készíteni. A Drupal 8 elég trükkös még, tanulom, meg kerülgetem még a hibáit, befejezetlen funkcióit. Úgyhogy azóta ezt csinálom: szerda csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, hétfő... Jól jött volna, ha nem leszek beteg, mert akkor nagyjából már kész lennék. Most egy kissé feszült vagyok, mert egymásra tornyosodnak a dolgok és kezdenek eltemetni. De a mai este meg akarom nyitni az oldalt és ezen a készültségi fogok átadni. A misszióra már így is jó lesz, aztán majd aug. 15. után folytatom.

  • Jóbel

Budaörs

Volt egy jó kis Emmausz kurzus Budaörsön. Kati igazgatta, Obo, Böncus, Anikó tartott még velünk. Én csak fél gőzzel készültem rá, mert lefoglalt előtte a weboldal fejlesztése, aztán meg a nyaralás előkészítése, inkább csak beestem a kurzusra a kezdő nap reggelén. A szervezés nem volt fényes, sok minden a nyakunkba szakadt, úgyhogy elég nagy leterheltség volt rajtunk. Kati jó munkát végzett, büszke vagyok rá. A résztvevők viszont nagyon odavalók voltak, úgyhogy a kurzus nagyon jól sikerült, tényleg kiemelkedő volt.

Sajnos, én nem bírtam a tempót, a végére teljesen belázasodtam a fáradtságtól meg nem tudom mitől mástól. Szóval vasárnap este kidőlve utaztam vissza Siófokra. Korán feküdtem, sokat aludtam.

  • Jóbel

Megkerültük

Az elmúlt héten szabadságon voltam. Megkerültük a Balatont. A feleségem szervezte 3 másik szegedi családdal a túrát meg a tábort. Hétfőn este érkezett mindenki (én addig „meggyógyultam”), kedden reggel indultunk gyerekekkel Siófokról. Hanna saját kerékpáron jött, Blankát és Dórát mi vittük biciklis ülésen. Első este Alsóörs, második Zánka, utána Balatonederics, végül Balatonmáriafürdő voltak a megállók. Ha nem a kísérő autót vezetettem, akkor a fiatalok bolyát vezettem, azok mentek, mint a kiscsikók. Szépen leégtem a napon, nem fogytam, izomlázam az van :-).

Szóval szombatra körbeértünk, vasárnap hazautaztunk Siófokról Szegedre. Ma már dolgozom.

  • Jóbel