Fotók a nevetlenfalui Új élet Krisztusban kurzusról

A Józsue Nemzedék bejárós Új élet Krisztusban kurzust tartott Nevetlenfaluban február 10-15. között. Íme a szolgálócsapat részletes beszámolója:

Ezt az indíttatást egyik testvérünk kapta egy szentségimádás alatt, hogy Nevetlenfaluban bejárós kurzust kell csinálni, mindazok számára, akik a faluhoz vannak kötve, esetleg idősebbek, vagy az elmúlt években nem volt lehetőségük eljutni egy lelkigyakorlatos házba, vagy korlátozott a mozgásuk a háborús helyzet miatt (férfiak).

Az alkalmak a Nevetlenfalui Római Katolikus Óvoda épületében, illetve dísztermében zajlottak. Hat estére szedtük szét a kurzus témáit. Ebben a nehéz kárpátaljai helyzetben 30-40 részvevőt vártunk, de olyan áldásos esték voltak ezek, hogy minden emberi várakozást felülmúlva, minden este, hétfőtől-szombatig, több mint 60 nyitott szívű ember jött el az alkalmakra! Jöttek Nevetlenfaluból és Aklihegyről. Külön buszjáratot, illetve gyerekszolgálatot is be kellet vezetni. Közben a kurzus minden eszközét, nyomtatnivalóját meg kellett duplázni, így volt mit csinálni napközben is…

Megmondjuk őszintén, hogy a szolgálócsapat a harmadik nap után elfáradt egy kicsit, azt hittük, hogy a résztvevők is el fognak fáradni, de nem így volt! Ők nagyon kitartóan és lelkesen jöttek! Többen mondogatták, hogy alig várjuk az este 5 órát, egész nap segít bennünket a mindennapi útravaló, az előző esti témához kapcsolódó szentírási igeszakaszok és így nem zökkenünk ki a kurzusból. És ez a nyitott, vágyakozó hozzáállás adott nekünk is erőt a továbbiakban. Külön öröm az, hogy a tanítók nagyon őszintén tettek tanúságot az életükről, a hitükről, és a Szentlélekről, aki megnyitotta a részvevők szívét, annak ellenére, hogy ismertünk mindenkit, hiszen falunkbeliek, szomszédaink, rokonaink számára hirdettük az evangéliumot… Tehát akár „Názáretben” is lehettünk volna, de nem ott voltunk..!

Döbbenetes és csodálatos volt látni és megélni, ahogy tömegesen adják át az életüket az Úrnak: 65-en hívták be Jézust az életükbe az Ige trónja előtt csütörtökön.
Pénteken annak lehettünk tanúi, hogy egy ilyen kis faluban 14 közbenjáró (7 pár) tud szolgálni, imádkozni a résztvevőkért, akiket betölt Isten Lelke, úgy, hogy az Ő dicsőségét, jelenlétét megtapasztalják, és Új Életük van Krisztusban!
Szombaton egészségesen elfáradva ismertük fel, hogy ezt csinálni kell, folytatni kell, mert ez az Ő akarta, és ez tesz boldoggá mindannyiunkat, akik Neki szolgálunk!
Hála és dicsőség Jézus Krisztusnak mindörökké!

És az egyik résztvevő tanúságtételének kulcsmondatai:
• „Bár meg vagyok keresztelve, nem nevelkedtem keresztény családban, így évekig nem gyakoroltam a hitemet. A kurzuson sok lelki erőt és bátorságot kaptam, olyat, hogy az életem valóban Új Élet lehessen Krisztusban!”
• „Éreztem, hogy Isten vezet – Meghívott, hogy vízre lépjek!”
• „Az értem való ima érintett meg a legmélyebben. Lábaim a földbe gyökereztek és fehér füst hömpölygött lelki szemeim előtt, minden megszűnt, csak az ima erejét éreztem. A Szentlélek nagyon megérintett!” (Török Evelin)

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina