Fotók a váli Keresztelő Szent János képzésről

Éppen most ér véget Válon a koordinátorok képzése. 25 nagyon rátermett palánta és csemete tanulta és gyakorolta a hétvégén a koordinátori szolgálatot. Az Úr útjai már simák, a völgyek és a hegyek eltűntek. Nagyon örültünk az alázatnak, amely jelent van minden résztvevőnkben, akik hajlandók olyan szolgálatot végezni, amellyel soha nem lesznek középpontban.

A képzés végén mondták:

  • Egy komplett csomagot kaptam.
  • Ha a koordinátor rossz, mindenki róla beszél, ha jó, akkor senki sem beszél utána róla.
  • Most már rendszerben látom, hogy mi a koordinátori szolgálat.
  • Most telt meg élettel, amit a kézikönyvekben olvastam.
  • Az első kurzusomon csak azt láttam, hogy a koordinátor csak bejön, hirdet. Ennyi. Most láttam meg, hogy mennyi feladata van. Tapasztaltam, amikor gyakoroltunk, és csak odasúgták, hogy „old meg a feladatot”. Nagy felelősség van rajta. A gyakorlatok különösen jók voltak.
  • Tőlem az animáció nagyon távol állt. Azt köszönöm, hogy barátkoztam az animációval és a kreatív tapssal.
  • A hirtelen halásos feladatok nagyon megfogtak, éles helyzetben kipróbálni a helyzetfelismerő képességünket. Örülünk, hogy emberségesen kezeltek bennünket. Ez az iskola pozitívuma, amit máshol nem találtam.
Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • bubu