Emmausz kurzus

Spanyol név: 

Emaús

Jelleg: 

Kurzus

Nemzetközi státusz: 

Nemzetközi

Hivatalosság: 

Hivatalos

Aktivitás: 

Aktív

Emmausz kurzus Győrszentivánon

Emmausz kurzus Győrszentiván 2024

Várunk Emmausz kurzuson!

Mert az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet. Istent pedig meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád?

Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.
A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:
• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2024. április 12., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2024. április 14., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2024. március 31., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-24-9

Emmausz kurzus Debrecenben

Emmausz kurzus Denrecen 2024

Az Emmausz kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat a Szentírással, Isten Igéjével.

Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem hallgatag valaki, hanem beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója! Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.
A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől.

Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

A kurzus témáiból:
• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2024. március 1., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2024. március 3., vasárnap 14.30 –

Jelentkezési határidő: 

2024. február 16., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-24-6

Emmausz kurzus Gödön

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. november 3., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. november 5., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. október 15., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-39
  • C.Viki

Emmausz kurzus Gödön

Frissítés: 

A kurzus elmarad, helyette a novemberi gödi alkalmat ajánljuk. (2023.10.17.)

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. október 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. október 22., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. október 11., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-38
  • C.Viki

Emmausz kurzus Siófokon

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. szeptember 15., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 17., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. szeptember 8., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-46
  • C.Viki

Emmausz kurzus Szászváron

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. szeptember 1., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 3., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. augusztus 25., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-22
  • C.Viki

Emmausz kurzus Mágocson

Frissítés: 

A jelentkezési határidő módosult. Új időpont: 08. 23! (2023.07.12)

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. szeptember 1., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. szeptember 3., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. augusztus 23., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-17
  • C.Viki

Emmausz kurzus Zsámbékon

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Kezdés: 

2023. március 24., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. március 26., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2023. március 17., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-10
  • C.Viki

Emmausz kurzus - Bicske

Emmausz kurzus Bicske, kép forrása: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/feny-sotet-pohar-technologia-716398/

Miről szól?
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

Miből áll?
Előadásokból, imából, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon benned, amiről szól a kurzus.

A kurzus témáiból:

• Az emmauszi út
• Az Ige hét képe
• Az Ige hét hatása
• Szövetségkötés az Igével
• Izrael zsinagógája
• Emmauszi Eucharisztia

Tanúságtételek:
• Új perspektívát kaptam a Bibliáról, sokkal közelebb került hozzám az Ige, egész a szívemhez nőtt.
• Ötleteket kaptam, hogyan olvassam a Szentírást, és lelkesedést is, hogy olvassam is.
• Elhatároztam, hogy naponta időt és figyelmet fordítok Jézus-Igére.
• Vágyom, hogy Jézus szava elsodorjon.

Kezdés: 

2022. szeptember 23., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2022. szeptember 25., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. szeptember 19., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-32
  • obo

Oldalak