Már többször elsuhantam a Szentháromság u. 19. előtt, de különösebben ez sohasem érdekelt. Soha nem gondoltam volna, hogy majd egyszer odahívhat engem Isten és még inkább nem, hogy hogyan fogok onnan távozni. Itt megéreztem a Szentlélek jelenlétét, amit eddig nem igazán ismertem. Nem tudtam milyen Isten emberszeretete. Megértettem, hogy Isten mit kér tőlem ahhoz, hogy segíteni tudjon rajtam. Nem vagyok értéktelen, elveszett ember, hanem fontos vagyok Istennek.

2005. február 18-20-ig vettem részt Zákányszéken egy Fülöp kurzuson. Tudjátok tele voltam kérdéssel. Kell-e ez nekem? De mégis menni akartam. Hittem benne, hogy Jézus hív oda és szerepel az Ő tervében, hogy ott legyek.

Olyan meghatározó volt számomra ez a lelki gyakorlat, hogy még a mai napig is sokszor eszembe jutnak az ott megértett és megtapasztalt dolgok. Elég sokan küzdenek azzal, ami miatt én is sokat szenvedtem. Volt egy rossz Istenképem. Lelki fejlődésem során különböző állomásokra érkeztem. Ez a Fülöp kurzus is egy ilyen, méghozzá meghatá­rozó állomás volt. Végre találkozhattam Isten végtelen szeretetével. Találkoztam az ATYÁVAL, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok. Rájöttem, hogy nem kell pedáloznom nála, és nem kell rettegnem tőle, hogy mi lesz akkor, ha rosszat teszek... No persze ez nem azt jelenti, hogy most mar aztán nyugodtan csinálhatok mindenféle rosszaságot.

„Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.” Jer 31,3

A Szent András Evangelizációs Iskolának ez az első állomása, ez a lelkigyakorlat. Mindig engedélyt kérnek az Egyháztól a lelkigyakorlat megtartására. Sőt, ott Zákányszéken a plébánost is meghívták. Minden nap tartott nekünk szentmisét.

A tanítók úgy szóltak Istenről, hogy csak ittam és ittam a szavakat: Mintha csak egy száraz szivacs lett volna a lelkem. Megtapasztaltam, hogy nagyon-nagyon gyenge vagyok, Isten szeretetében újra átéltem összetörtségemet. De nem hagyott el kegyelmével az Úr: a közös imában átadtam neki az életemet! És ekkor a Szentlélek nagyon szépen, ahogyan akkor engem kellett, megérintett. Adománya a szomjúság volt. Szomjat kaptam Istenre, szomjat, hogy belőle táplálkozzam. Megismertem az élő, közeli és szerető ISTENT.

Még a múlt évezredben vettem részt Feleségemmel együtt egy házaspároknak és atyáknak, szerzeteseknek tartott kurzuson, melyet a Házas Hétvége lelkiség szervezett.

Itt olyan élményekben volt részünk, melyek új útra terelték házasságunkat, újra szerelmesei lettünk egymásnak. Megértettem: - mit jelent a szentségi házasság, ahol férfi és nő ketten eggyé lesznek az Atya ölelő jelenlétében és gondoskodásában. De ki ez az Atya, ki Jézus?

Megismerkedésünk óta jártam templomba a párommal. A jegyesoktatás, az én elsőáldozásra és bérmálásra való felkészítésem egy projektbe tömörült :-).

A bérmálási szertartás előtt külön felhívták a figyelmünket, „lehet, hogy semmit sem fogtok érezni, vagy tapasztalni”. Így is történt.

Az érzés, a tapasztalás hosszú évekig tartó hiánya - bennem - azt váltotta ki, hogy ellangyosodott a kezdeti lelkesedésem és a „szokássá” vált vasárnapi templomlátogatás egy idő után nyűggé vált. A már említett házas kurzus után fellángolt bennem a keresés. Ha tényleg szentségi a házasságom, akkor tudnom kell, hogy ki Ő, hol van Ő?

• Ilyen előzmények után hívott el egy ismerősöm egy lelkigyakorlatra, amit a Katolikus Karizmatikus Megújulásban „Fülöp kurzusnak” neveznek.

Két nap alatt Ádámtól, Évától kezdve a szerető Atyán keresztül eljutottunk egészen Jézusig, aki az Ő Szentlelke által ma is képes megmutatni azt bárkinek, hogy Isten létezik !!!

Azonnal kiderült, ez az, ami hiányzott az életemből, amióta a templomba betettem a lábamat…

Ő betöltött egészen az Ő Szentlelkével, átölelt a szeretetével és hagyta, hogy ott sírjak az Ő keblén, sirassam az elkövetett bűneimet. Azokat, melyekért az Atya az Ő Szent Fiát feláldozta. - Ő Jézus - és értem is megfeszítetett. Elvitte magával a bűneimet.

Nekem a megtérésemet nyújtotta, ajándékozta a Fülöp Kurzus. Igaz, keresőként mentem oda, de nem is sejtettem, hogy milyen erővel fog engem megtalálni Jézus…