Nyitott szívvel érkeztem a János kurzusra, de azért bíztam abban, hogy a kedvenc bűneimnek nem esik bántódása, hátha ezekkel felszerelkezve is lehetek igazi tanítvány.

Ha ehhez az elképzelésemhez ragaszkodtam volna, akkor nem jutottam volna el a kurzus végéig. Megbuktam volna már a hét elején. Azonban az egyik nap véglegesen megtörtem, hisztiztem, kiabáltam az egyik csoporttársammal, majd a kápolnába leültem Isten elé, hogy tessék itt vagyok, mert hívtál és szeretnék a jelenlétedben lenni. De ez az alkalom nem olyan volt, mint máskor, hanem nagyon rossz és kemény. Isten megmutatta, hogy ha továbbra is így élem az életem, akkor nem lesz hozzám könyörületes. Megtört ezen a napon, pont azon amelyen megfogalmazódott bennem egy nagyon komoly döntés, megértem arra, hogy a legnagyobb bűnömet eltaszítsam magamtól és a csoda sem maradt el, mert másnap új alapokra helyezve felépített.

A kurzus életem minden területét érintette, megmutatta, hogy hol kell változtatnom többet vagy kevesebbet. Nagyon mély tapasztalatokat égetett a szívembe és mindezek közül is a legfontosabbat, a szeretetet mind Isten és az emberek iránt.

Megmutatta Atyám hogy ki is vagyok valójában. Semmi, senki nem tudta eltörölni sem elrontani ezt a tényt: Ő az Aki amikor megteremtett engem azt mondta, hogy nagyon jó vagyok! Ő formált már a mama méhében és formál azóta is! Jézusnak mindenénél fontosabb vagyok: mennyei dicsőségénél, világi biztonságánál, életénél…

Felbecsülhetetlen kincs vagyok az Ő életében! Evvel a tudattal már fel tudom venni a keresztemet, nem lázadozok, örömmel viszem. És a kereszténységnek, tanítványságnak nincs vége. Isten mindig képes többet adni és szeretne is.