Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

Ászáf kurzus Kiskunfélegyháza 2018. Kép: (CC) Leah Lockhart: Sneaky love, forrás: https://www.flickr.com/photos/tihia/3395615608

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán
a legkitartóbbaknak az országban – 4 napos!

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:
• Isten megismerése, jelenléte
• A dicsőítés formái
• Szabadság a dicsőítésben
• Dicséret, imádás
• Hallani és megcselekedni Isten hangját
• Elhívásunk a dicsőítés
• A dicsőítés mint szellemi harc
• A dicsőítő élete mint áldozat
• A szövetség 

„Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” • Zsolt 57,8

Tanúságtétel: 

„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy szükség van a dicsőítésre, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogyan emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba.”
Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Dr. Varga László

Team további tagjai: 

Lelkipásztor: Barna Máté OP

Kezdés: 

2018. szeptember 20., csütörtök 17.00 –

Befejezés: 

2018. szeptember 23., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum
6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.

Szállás: 

A kurzus bejárós, de akinek szüksége van rá, annak 6 férőhelyes szobákban tudunk szállást biztosítani ágyon vagy matracon. Hálózsákot, ágyneműt NEM kell hozni. Szállásigényedet jelentkezéskor kérjük, előre jelezd!

Hozzájárulás: 

A kurzus részvétel díja összesen 7.500 Ft, mely tartalmazza a kurzus technikai költségeinek egy részét, a napi ötszöri étkezést, illetve az extrákat (kávé, csoki, gyümölcs, ínyenceknek vadpörkölt!!!), és akinek kell, a szállást, tehát a 4 nap teljes ellátását!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési lapok leadásával ÉS a kurzus költségének befizetésével lehet,
 + amit személyesen megtehetsz az intézményben,
 + vagy elektronikus úton a jelentkezési lap elküldésével a valaszteam-KUKAC-gmail.com ímélcímre,
 + vagy a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően.
A kurzus költségét át is utalhatod a koordinátor számlaszámára (OTP 11773360-08252861-00000000, a közleményben nevedet és a kurzus nevét feltétlenül tüntesd fel!).

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:
Hétköznap 17.00 és 18.00 óra között a +36 30 3808535-ös telefonszámon a koordinátornál, vagy a valaszteam-KUKAC-gmail.com címen.

Jelentkezési határidő: 

2018. szeptember 10., hétfő –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

Saját Bibliádat és nyitott szívedet!

További információk: 

Hétköznap 17.00 és 18.00 óra között a +36 30 3808535-ös telefonszámon a koordinátornál, vagy a valaszteam-KUKAC-gmail.com címen.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-18-19
CsatolmányMéret
PDF ikon Letölthető szórólap.479.98 KB
  • obo