Ismét Fülöp kurzus Debrecenben

Fotó: cc Robert S. Donovan http://www.flickr.com/photos/booleansplit/3065890326/

Isten egy új életet készített erre a kurzusra a számunkra, amelyben megváltozik a gondolkodásmódunk, feltör a szívünkben a hit, helyreáll a bizalmi kapcsolatunk Istennel, visszaadjuk életünk vezetését a kezébe, egyszóval megtérünk Jézushoz. Persze Isten partnerként vár ránk: tőlünk függ, átvesszük-e ajándékot!

Egy igazi lelkigyakorlat, ami előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz!

A kurzus fő témája maga Isten: Isten atyai szeretete irántunk, a Jézus Krisztus halála és feltámadása által hozott megváltói áldozata, és a Szentlélek szeretetének kiáradása a szívünkbe.

Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Jn 10,10

Tanúságtétel: 

Én mindkét debreceni Fülöp kurzuson voltam. Másodjára kicsit tartottam tőle, hogy adhat-e még újat. A válaszom igen. Régen hordoztam magamban egy nagy lelki traumát. Isten csodát tett velem, mert meg tudtam bocsájtani annak az embernek a családban, aki okozta nekem ezt az egész életemre kiható lelki sérülést. Nem hordozom már magamban azt a sebet, amit okozott nekem. A második alkalommal ismét vágytam a Fülöp kurzusra, mert az elsőn megtapasztalt csodát szerettem volna újra átélni. Nem vártam hiába. Elhozta számomra az Ő békéjét. Megbocsájthattam ismét egy másik családtagomnak is, aki bár nem velem tette a rosszat, engem is bántott vele. Óriási kegyelmet kaptam ismét. • Erdei Ilona

Kurzusigazgató: 

Bartha Angéla szociális testvér

Koordinátor: 

Ferenczi Éva

Kezdés: 

2014. április 4., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2014. április 6., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

Megtestesülés Plébánia,
4032 Debrecen, Borbíró tér 9.

Megközelítés:

  • a 2-es villamossal, a Dab Székháznál kell leszállni
  • a 22-es, 34-es, 35-ös, 36-os, busszal, az Agrártudományi Centrumnál kell leszállni

Szállás: 

A kurzus „bejárós”: szállásról, reggeliről mindenki maga gondoskodik!

Vidékről érkezőknek szállást igyekszünk biztosítani.

Hozzájárulás: 

4600.- Ft. Az összeg a főétkezéseket, frissítőket (tea, aprósütemény), valamint a kurzus technikai költségeit tartalmazza.

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt senki ne maradjon el!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Részvétel csak a teljes időben (péntek-vasárnap) lehetséges, mivel a kurzus témái egymásra épülnek! Alsó korhatár: 18 év.

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Ferenczi Éva,
4032 Debrecen, Károlyi Mihály utca 5. 1/14.
jzsuzsanna7-KUKAC-gmail.com

Maximum létszám 40 fő. A nagy érdeklődés miatt kérünk, jelentkezz mihamarabb, és ne várd meg a határidőt.

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan.

További információ:

Ferenczi Éva: +3670 2490732
Jakab Zsuzsanna: +3630 3612143 vagy jzsuzsanna7-KUKAC-gmail.com

Jelentkezési határidő: 

2014. március 23., vasárnap –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • nyitott szívet
  • saját Szentírást (teljes, lehetőleg Szt. Jeromos félét)
  • jegyzetfüzetet

További információk: 

Érkezés: pénteken 17.30-tól. Kezdés: 18.00-kor, vége kb. 21.15-kor.
Szombat: 8.00 – kb. 21.00.
Vasárnap: 8.00 – kb. 15.00.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-14-26
CsatolmányMéret
PDF ikon Letölthető, nyomtatható PDF meghívó847.38 KB
PDF ikon Plakát2.61 MB
  • bubu