János kurzus Debrecenben

János kurzus Debrecen 2018; kép: (CC) Trang Doan, forrás: https://www.pexels.com/photo/assorted-sliced-fruits-1128678/

Szeretettel hívunk az első debreceni János kurzusra!

Ez a kurzus a keresztényi lét szívét tárja föl: mit jelent Jézus tanítványának lenni.

Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat; az őt körbevevő tömegből sohasem. Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?

A kurzus célja, hogy Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint ő; úgy alkotni ítéletet, mint ő; úgy hinni, mint ő; úgy megbocsátani, mint ő; úgy imádkozni, mint ő, úgy evangelizálni, mint ő, úgy szeretni, mint ő; úgy élni, mint ő, úgy halni, mint ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, a kezei között formálódunk ki, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

A Szent András Evangelizációs Iskolának ez a kurzus a szíve, ebből forrásozik minden misszió.

„Teremjetek maradandó gyümölcsöt!” (Jn 15,16)

Kurzusigazgató: 

Bartha Angéla

Koordinátor: 

Tóthné Behina Beáta

Team további tagjai: 

Tokodi Laci atya, Tóth Attila és a debreceni Szent Mihály Iskolaközösség tagjai

Kezdés: 

2018. augusztus 15., szerda 18.00 –

Befejezés: 

2018. augusztus 20., hétfő 17.00 –

Helyszín: 

Debrecen, Budai É. u. 8/A.

Szállás: 

Szállás a helyszínen.

Hozzájárulás: 

29000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kell fizetni. Ez magában foglalja a szállást és az étkezést (reggelit, ebédet, vacsorát, kávét, teát), valamint a technikai költségeket. Indokolt anyagi helyzet esetén minimum 15 ezer Ft-ot kérünk, de ezt előre kérjük jelezni, hogy megoldást találjunk rá.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Tóthné Behina Beáta
4030 Debrecen, Vértesi u. 10.
behinabea-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! A kurzust  20 főtől rendezzük meg és max. 35 résztvevőt tudunk fogadni. Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Tóthné Behina Beáta
behinabea-KUKAC-gmail.com
+36 30 3981537

Jelentkezési határidő: 

2018. augusztus 1., szerda

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-18-28
CsatolmányMéret
PDF ikon János kurzus Debrecen 2018 plakát342.44 KB
  • obo