Új élet Krisztusban kurzus Debrecenben

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.

Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.

Ez a kurzus neked szól,

  • ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
  • ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
  • ha küszködsz a bűneiddel,
  • ha gyengének látod a hitedet,
  • ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
  • ha közösséget keresel.

Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!

„Abban az időben hazavezetlek titeket, abban az időben összegyűjtlek benneteket.” (Szof 3,20)

Tanúságtétel: 

• Az volt az érzésem, hogy valóban itt van köztünk a Szentlélek. Vágy van bennem, hogy cselekedjek, hogy közösségben legyek és hogy még többet tanuljak Istenről. V. B.
• „Isten szeretete valós, amit embereken keresztül is éreztem. Isten jelenlétében CSAK úgy lenni, feltöltődni, nem csinálni semmit.” Vanda
• Megerősítést, iránymutatást és hajtóerőt kaptam a céljaimhoz. A közbenjárás nagyon személyhez szóló volt. K. Tomi

Kurzusigazgató: 

Balassa György (Baloo)

Koordinátor: 

Tóthné Behina Beáta (Bea)

Team további tagjai: 

A debreceni Szent Mihály Iskolaközösség tagjai

Kezdés: 

2023. augusztus 25., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2023. augusztus 27., vasárnap 14.00 –

Helyszín: 

Szent László Római Katolikus Domonkos Plébánia
4027 Debrecen, Füredi út 6.

Szállás: 

A kurzus alapvetően bejárós. Igény esetén tudunk szállást biztosítani, elsősorban matracokon, ágyak korlátozott számban vannak.
A szállásigényt kérjük jelezd a koordinátornak!

Hozzájárulás: 

A kurzus bejárósoknak 6500 Ft, a szállás igény szerint maximum +1500 - 2500 Ft a hétvégére (kell-e külön szoba/ágy, ágynemű/lepedő vagy csak matrac - személyes egyeztetés alapján).
Ezt a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérjük befizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket és a technikai költségeket. Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Tóthné Behina Beáta
behinabea@gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Tóthné Behina Beáta
behinabea@gmail.com
+36 30 3981537

Jelentkezési határidő: 

2023. augusztus 18., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

• jegyzetfüzetet és tollat
• Szentírást
• szállásigény esetén hálózsákot
• leginkább nyitott szívet

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-21
  • C.Viki