„Arról ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)
Egy új helyszínen, a Nógrád vármegyei Varsány településen került megrendezésre az Új élet Krisztusban kurzus 15 résztvevővel. Minden várakozásunkat felül múlta az ajándékozó Isten! Elmondásuk alapján mindegyik résztvevő találkozott ezen a hétvégén valamilyen formában Vele. Már ez önmagában eredmény lenne. Ami sokkal fontosabb, hogy oly szeretetteli szféra vett körül bennünket, olyan erős testvéri szeretet, elfogadás és megbecsülés, amely minden szívet megnyitott, és Isten lelke munkálkodott mindenkiben. Egymást szolgáltuk szeretetben. Isten dicsőséges, kegyelmes, szeretetteljes! Hatalmas ajándékot kaptunk!
A kurzuson többen is most szolgáltak először, és ezzel együtt kiválóan a szászvári Pál iskolaközösség segítségével.
Résztvevők tanúságtételeiből:
„Jézus örök szeretettel szeret. A kurzus során megtapasztaltam, hogy Jézus az életem része – Ura- volt akkor is, amikor még én nem is ismertem Őt. Örök szeretettel vigyáz rám, előre gondoskodik rólam, ami teljesen nyilvánvalóvá vált számomra a kurzus során.”
„Az elmúlt időszakban kezdek visszatalálni a hitemhez és ezért is szerettem volna részt venni a kurzuson. Ez a legjobb döntés volt, hiszen a hétvége alatt csodálatos embereket ismerhettem meg, de számomra a legfontosabb, hogy megtapasztalhattam Isten végtelen szeretetét, amiért nagyon hálás vagyok.”
„A lelkem helyén most egy nagy hordó van (viccesen - egy cefrés hordó), melyet csordultig töltöttetek minden jóval. Olyan tömény és sok ajándékot, útmutatást, tanítást kaptam, amelyet hagyni kell ebben a hordóban érlelődni, s mikor leülepszik, felforr, később értékes nedű lesz belőle, melyet elfogyasztva, átjárja az ember ereit, s feltölti, erősíti az egész testet, lelket, akár mint egy jó pálinka. Szóval az én hordómban is most forrnak és érlelődnek Isten szavai, melyek általatok kerültek belém. Ezeket raktározom, s lassan adagolva olvasztom magamba, hogy sokáig tartson a hatásuk.”
„Megajándékozott vagyok. Új, ragyogó lelket kaptam, aki adni, szeretni akar. Rájöttem, hogy a fájdalmamban is velem van az Úr.”
„Olyan szerető fogadtatásban volt részünk, hogy az már gyanús volt, de később rájöttem, hogy ez nem megjátszás, itt tényleg szeretnek. Most hétvégén rájöttem, hogy muszáj lesz szeretni magamat, hogy én is tudjam a másikat. Hiszen Jézus parancsba adta, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Sokat bántottak minket feleségemmel, most megtudtam bocsájtani az imádság során. Megszabadultam a lelki fájdalmamtól. Gyöngéd kéz érintett az ima alatt, Istené volt. Nem is mertem kinyitni a szemem. Megértettem, hogy az emberi ölelések során a másikban Jézust tudjuk megölelni.”
Esemény hivatkozás:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások