Ászáf kurzus Neszmélyen

Frissítés: 

A kurzus elmarad, mivel kevesen jelentkeztek rá.

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.

A kurzus nem csak dicsőítésvezetőknek illetve dicsőítésben szolgálóknak készült, hanem mindenkinek, aki szeretné még szenvedélyesebben dicsérni az Urat. Hisszük, hogy ez a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten neve és jelentései
  • Isten jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani Isten hangját és megcselekedni
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • Támadások a dicsőítő életében
  • A dicsőítés gyümölcsei
  • A dicsőítés, mint az evangelizáció eszköze
  • A szentmise: dicsőítés
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A dicsőítés gyakorlata
  • A szövetség
  • A mennyei dicsőítés…
„Ezután majd visszatérek, és felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, kijavítom falainak repedéseit, és ami romba dőlt, megújítom, hogy keresse az Urat a többi ember és minden nép, amely segítségül hívta nevemet – így szól az Úr…”
(ApCsel 15,16-17)

Letölthető szórólap: 

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Laurinyecz Rita

Kezdés: 

2006. augusztus 2., szerda 16.00 –

Befejezés: 

2006. augusztus 8., kedd 16.00 –

Helyszín: 

Lelkigyakorlatos Ház, Neszmély, Fő u. 56. (A „sárga templom” után, egy virágbolttal szemben, mellette egy Pizzéria van. Magas kőkerítés veszi körül az épületet.)

Megközelíthető:

  • Busszal: Budapest, Árpád-híd buszmegállóból, szinte félóránként indulnak távolsági buszok Neszmélyre. A jegyet előre kell megváltani a pénztárnál. A Dunaalmás- Neszmély faluhatáron (a helység-táblánál) kell leszállni, utána visszafelé kell gyalogolni a falu központja felé. Érdeklődni lehet: (1) 412-2597; (1) 329-1450; www.volanbusz.hu
  • Vonattal: Budapest déli ill. keleti pályaudvarokról indulnak vonatok Tatára. A tatai vasútállomáson a Főútra kimenet található egy helyi buszmegálló, ahonnan az Esztergom vagy Nyergesújfalu felé tartó buszokra kell felszállni (óránként közlekedik). A Dunaalmás-Neszmély faluhatáron (a helység-táblánál) kell leszállni, utána előrefelé kell gyalogolni a faluközpont irányába. Vonatmenetrend: www.elvira.hu

Szállás: 

A szállás a helyszínen lesz. Kérjük, hozz magaddal lepedőt és hálózsákot, mert ágyneműt nem tudunk biztosítani.

Hozzájárulás: 

13.500,-Ft, ami tartalmazza a szállást, reggelit, ebédet, vacsorát és a kurzus technikai költséget. Anyagi okok miatt ne maradj távol, de ha gondod van, kérjük, feltétlenül jelezd a jelentkezési lapon, hogy mennyi támogatást kérsz, hogy mi is készülhessünk! A hozzájárulás felét mindenképpen kérjük kifizetni!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezési feltétel: Fülöp kurzus elvégzése.

Jelentkezés módja: Postai úton a mellékelt jelentkezési lapon (letölthető a honlapról is), vagy elektronikusan itt a honlapon (regisztráció szükséges hozzá). Kérjük, mellékelj felbélyegzett válaszborítékot, vagy e-mail címet, hogy visszajelezhessünk, tudunk-e fogadni a kurzuson!

Jelentkezési cím: Szt. András Evangelizációs Iskola 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. C. lépcsőház, 35 ajtó

További információ: Szent András Evangelizációs Iskola Titkárság E-mail: titkarsag@ujevangelizacio.hu Tel.: 20/496-9309 http://szentandras.ujevangelizacio.hu

Jelentkezési határidő: 

2006. július 24., hétfő

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

teljes Szentírást, jegyzetfüzetet, hálózsákot, lepedőt.

További információk: 

Maximális létszám: 50 fő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-06-8
  • Jóbel