Kornéliusz kurzus Salgótarjánban

De mi is az a közösség? Milyen a jó közösség? És miért jó nekem? Nem egyszerűbb egyedül? Miért pont itt tudok Krisztussal találkozni? Félek a többiektől! Azt sem tudom, hogyan kellene hozzáfogni!

Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések forognak benned, gyere, mert választ fogsz kapni a Szent András Evangelizációs Iskola Kornéliusz kurzusán. Lehet, hogy másokkal együtt, mégis egyedül érkezel, de már egy krisztusi közösség tagjaként fogsz hazamenni!

Ezt a kurzust nem egyének számára hirdetjük meg! Olyan társakkal együtt jelentkezz, akik hasonló helyzetben vannak, és akiket hasonló vágyak mozgatnak!
Vágyódtok növekedni Krisztus szeretetében, és ezért szívesen lennétek egymással közösségben is. Talán már bele is fogtatok egy keresztény csoport működtetésébe, de még döcög, tele vagytok kérdésekkel, és sok mindent tisztázni kellene. Ígérjük, segítségetekre leszünk a közösségalapításban, és minden kérdésetekre választ fogtok kapni!

A kurzuson nem elméleti előadások hangzanak el, hanem megélt, letisztult tapasztalatok alapján maga Kornéliusz százados vezet bennünket végig a közösségalapítás lépésein.

A kurzus témái:

  • Gyülekező!
  • Osztozunk
  • Együtt olvassuk az Igét
  • Együtt imádkozunk
  • Eucharisztiát ünneplünk
  • A közösség belső élete
  • A közösség helye az Egyházban

Jelentkezési feltétel: Egy Új élet Krisztusban kurzus, egy Alpha vagy egy Szentlélek szeminárium korábbi elvégzése.

A kurzust a salgótarjáni Szent József Templom szervezi, programfelelős Simon Zoltán plébániaszervező diakónus.

Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.
ApCsel 2,42

Tanúságtétel: 

• „A krisztusi közösséghez való tartozás elengedhetetlen feltétele a hit útján való haladáshoz. Sokkal közelebb kerültem társaimhoz, akikkel otthon a közösségek megújítását tervezzük a négy pillér alapján.” B.C.E. Varsány
• „Hatan jöttünk el a köziből, és mind a hatan felismertük, hogy a közösségünk megújulásra vár. Ebben figyelni fogjuk az Úr vezetését, és megtesszük, amit kér tőlünk.”
• „Évek óta szerettem már volna újra közösséghez tartozni, élethelyzet, betegség és bizalmatlanság/csalódás akadályozott meg benne. Sok sebet gyógyított bennem ez a hétvége, és elmélyítette a közösség alapjait.”

Kurzusigazgató: 

Simon Zoltán

Koordinátor: 

Porokné Godó Krisztina

Kezdés: 

2026. szeptember 11., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. szeptember 13., vasárnap 16.00 –

Helyszín: 

Szent József Templom
3100 Salgótarján, Acélgyári út 1.

Szállás: 

A kurzus alapvetően bejárós, de igény esetén szállást is tudunk szervezni.

Hozzájárulás: 

A kurzus önköltséges lesz (ebéd, vacsora, technikai költség), pontos összeg hamarosan. Az összeget a kurzus kezdetekor a helyszínen a regisztrációnál kérjük majd befizetni.
Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:

sziklalak.herencseny-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

Jelentkezési feltétel: egy Új élet Krisztusban kurzus vagy egy Szentlélek szeminárium korábbi elvégzése, valamint olyan társak, akikkel együtt jöttök egy már meglévő vagy megalapítandó keresztény csoport tagjaiként (min. 3 fő)

Jelentkezési határidő: 

2026. augusztus 30., vasárnap

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

• társakat a közösségedből
• Szentírást

További információk: 

Porokné Godó Krisztina
krisztinaporokne-KUKAC-gmail.com
+36 30 985 7164

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-13
CsatolmányMéret
PDF ikon Kornéliusz kurzus PLAKÁT1.63 MB
PDF ikon Kornéliusz kurzus SZÓRÓLAP434.27 KB
  • matyas.krisztina