Fotók az A!generáció Ászáf kurzusáról

Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is megkezdődött az A! generáció harmadik képzési szakasza. Bár idén sok teendő vár még ránk, az évet egy "mélyrepüléssel" indítottuk kifejezetten Isten szívébe. Három egész napon át jártuk a dicsőítés iskoláját, s igyekeztünk minél inkább bevonódni az Úr imádásába.
Nagyon mély, s egyben igazán felfrissült és Lelkes időt töltöttünk együtt egymással és Istennel is.
Jó volt látni, ahogy Jézus megragad minket, mint egy maroknyi kis népet, s aktívan jelen van, cselekszik közöttünk, s minket magunkat is használ, inspirál egymás buzdításában vagy az imaszolgálatban.

Íme, néhány sor a résztvevők tapasztalatairól:
• „Megpróbálom nem elfelejteni, hanem megélni (a kurzuson szerzett tapasztalatokat), és ha nem érzem is, keresni még többet az Isten közelségét a dicsőítésben.”
• „A kizárólagos és személyes elhívást (viszem haza a kurzusról), együttlétet Jézussal, Istennel, egységet.”
• „Engedem, hogy (Isten) átformálja a gondolkodásomat, a szívemet és az imáimat.”
• „Minden nap szeretnék találkozni azzal, akit dicsőítek, elkötelezettebb leszek a személyes imaidőmben.”
• „Áldjad lelkem az Urat, • mert tested összeomlik és elfárad. Mert szíved a Mindenhatóhoz emelted és ki dicsőítetted a szíved Őelőtte.” (Nino és Jézus zsoltára)
• „Azt, hogy a dicsőítés valóban az egyetlen mód az életben, amikor kinyithatom a szemeimet, láthatok, és mintha csak az Úr dicsérete közben kaphatnék levegőt úgy igazán.”
• „A szellemi harcba még erősebben és konkrétan tudok beleállni, Isten oldalán harcolni, az Ő arcát szemlélni. Megerősödtem, hogy valóban az elsődleges hivatásom az, hogy Jézusé legyek, Vele legyek.”
• „Nagyon áldott volt a kurzus során Isten jelenlétében lenni, tapasztalni, hogy egyre szabadabbá tesz, felszabadít a dicsőítésre, együtt mozdulni a Szentlélekkel. Jó volt, hogy mindent együtt élhettünk meg.”
• „Isten nagy erővel lebontott egy falat, ami köztünk állt. Amikor Évi tanítása után leírhattuk a gátakat, amik útban állnak Isten és köztünk (hogy azt később elégessék), akkor én felírtam, hogy nem hiszem el magamról, hogy szerethető vagyok, hogy Isten gyönyörködik bennem. Ezután kimentem az imapárhoz áldásért, és Barbi rögtön, pontosan ezekkel a szavakkal kezdett imádkozni értem, méghozzá határozott módon kijelentve rajtam Isten Igazságát. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon 8 méterről látható-e, amit írok. :D De persze tudom, hogy a Szentlélek működik ebben a személyes ajándékban, mint ahogy az egész kurzuson.” (K.M.)

Isten áldásos kenete legyen ezen az éven is!

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • C.Viki