A kurzusban Mária személyét a Szentírás szavain keresztül mutatjuk be. Felismerhetjük a hit anyját, aki mindenben előttünk jár Jézus követésében.A Máriával való kapcsolat által Isten országa élőbbé válik bennünk és köztünk. Ő az, akire Jézus kimondta:
„Íme, a te anyád.” (Jn 19,27)
A tanítások két fontos dokumentumra is építenek: Raniero Cantalamessa Mária, az Egyház tükre című könyvére és VI. Pál pápa a helyes Mária-tiszteletről írt Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítására.
A kurzus írója José H. Prado Flores.
A kurzust a Szent László Plébánia szervezi.
„Íme, az Úr szolgálóleánya”(Lk 1,38)
Tanúságtétel:
„Nagyon jó volt látni Mária helyét Isten üdvösségtervében. Megtalálni a megfelelő egyensúlyt abban, hogy hogyan tiszteljem őt. Engem lenyűgözött Mária igenje!” (Fürtös)
„Tőlem nagyon távol állt Mária személye, talán pont azért, mert nem tudtam elfogadni a litániák és a rózsafüzérek Máriáját. De megértettem, hogy Mária egészen más, hogy nekem is olyanná kell válnom, mint ő, s nem csak nekem, hanem mindenkinek, hogy Jézust adjuk a világnak. Ha Atyánk küld, s nem tudjuk a hogyant, ő nekünk is azt mondja, mint Máriának: „a Szentlélek ereje száll rád". Megértettem Máriát, mint példát, mint nőt, mint Jézus első és legtökéletesebb tanítványát, aki őt mindenhová elkíséri és szüntelenül várja az ígéretek beteljesedését.” (Márti)
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Team további tagjai:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Szent László Domonkos Plébánia
4027 Debrecen, Füredi út 6.
Szállás:
A kurzus elsősorban bejárásos, de bentlakásos módon is részt lehet venni.
Hozzájárulás:
A bejárós résztvevőknek 18500 Ft, ami az ebédeket, vacsorákat és a szervezési költséget tartalmazza.
Szállást igény szerint tudunk szervezni, ezért kérünk erre való igényedet jelezd időben a koordinátornak!
A hozzájárulást a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérjük készpénzben fizetni.
Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol.
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:
jelentkezes.magvetok-KUKAC-gmail.com
Személyesen: a kézzel kitöltött jelentkezési lapot a sekrestyébe leadva.
Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!
Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Hozz magaddal:
• jegyzetfüzetet és tollat
• Szentírást
• leginkább nyitott szívet
További információk:
Bérczi Mária
+36 30 567 2533
Együttműködő szervezetek:
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 1.65 MB |
![]() | 670.79 KB |
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások